Ingatlanadó – az 1 százalékos mérték sokkoló lenne

Sokkoló lenne, ha a sajtóban és a szakmai körökben elterjedt 1 százalékban határozná meg a kormány az ingatlanadó mértékét – mondta a DTZ nemzetközi ingatlantanácsadó cég magyarországi vezetője egy csütörtöki konferencián.

A résztvevők álláspontja szerint egy 0.25 százalékos mérték lenne a megfelelő. Az új adónemet a tervek szerint 2008. január elsején vezetnék be, a piaci szereplők azonban úgy vélik, hogy egy kellően átgondolt rendszer életbe léptetéséhez nem tűnik reálisnak ez az időpont.

A költségvetés állapota jelenleg nem indokolja, hogy a bevételnövelés érdekében ingatlanadót vezessen be a kormány – mondta a Deloitte Frissen kinevezett elnök-vezérigazgatója az ingatlanadóról rendezett kerekasztal-beszélgetésen. A jelenlegi elvonások mértéke elégséges a költségvetési egyensúly helyreállításához, az ingatlanadó bevezetésével tehát nem a bevételeket kellene növelni, hanem az adórendszert igazságosabbá tenni, amelyre alkalmas lehet ez a forma – közölte Oszkó Péter.

Ingatlanadó egyébként most is van Magyarországon, az önkormányzatok vetik ki, de meglehetősen esetleges a szabályozása és alapvetően nem költséghatékony a fenntartása – mondta a Deloitte elnök-vezérigazgatója. Ebből az adónemből 63 milliárd forint folyik be a költségvetésbe. A cél az lenne, hogy ezt a továbbiakban se haladja meg az elvonás mértéke, vagy ha mégis, akkor az más adókat váltson ki, hogy az új rendszer ne okozzon tehernövekedést a vállalkozások számára – vélte az egyik legnagyobb nemzetközi tanácsadó cég magyarországi vezetője.

Az ingatlanadó bevezetésével egyszerűsíteni lehetne az adórendszert, mert számos más terhet kiválthatna ez az adónem, amely azt is biztosíthatná, hogy valóban a vagyonos réteg adózzon. Ennek a technikai részleteiről kellene vitatkozni, de még nem látszik a kormány koncepciója, nem segítik a párbeszédet a sikeres bevezetés érdekében – jelentette ki Oszkó Péter, aki szerint differenciáltan kellene kezelni a különböző típusú ingatlanokat, ugyanakkor ellenőrizhető módon, miután magánlakásokban is működnek cégek.

A DTZ nemzetközi ingatlantanácsadó cég magyarországi vezetője szerint az értékalapú ingatlanadó támogatható kezdeményezés, mert a méltányos adózás irányába hat. Hornok Krisztián úgy vélte: az adóalap meghatározása fontos szempont, ennek komoly költség- és kapacitás vonzatai vannak. A legdrágább, legpontosabb és legigazságosabb az lenne, ha minden ingatlant egyedileg felbecsülnének, ez azonban reálisan nem tűnik megvalósíthatónak. Valamilyen kompromisszumra van szükség: meg kell különböztetni a lakó és a nem-lakó ingatlanokat, mert két teljesen különböző logikájú piacról van szó – mondta az ügyvezető igazgató. Egy átgondolatlan lépés komoly károkat okozhat a piacnak és az ország tőkevonzó képességének – tette hozzá.

Elfogadható gondolat az értékalapú ingatlanadó bevezetése 3 feltétellel – közölte a Futureal Development ingatlanfejlesztő cég vezérigazgatója. A legfontosabb, hogy az adó mértéke ne legyen sokkoló, ne vezessen az ingatlanállomány drasztikus leértékelődéséhez és a nemzetközi befektetői bizalom elvesztéséhez. Az adó bevezetésével egyidőben át kell gondolni az egyéb, ingatlanokhoz kapcsolódó adónemeket, mint például az egyedülállóan magas illetéket, és az építményadót – közölte Tatár Tibor.