Informatika szabadtűzön Miskolcon

Informatika szabadtűzön Miskolcon
Miskolc – Egy jó kis gulyás mellett a tudomány is könnyebb…

Az Észak-Magyarországi Informatikai  Klaszter (ÉMIK) a Miskolci Egyetem Informatikus Szaktanácsával közösen nem először szervez olyan szakmai napot, amelyen az egyetem mérnök-informatikus, gazdasági informatikus és programozó informatikus hallgatói talákozhatnak a klaszterbe tömörült informatikai cégek képviselőivel kötetlen keretek között. Dakos Ernő, a szaktanács elnöke elmondta, hogy most a végzős hallgatókat invitálták meg elsősorban, és éppen az egyik egyetemi szökőkút mellett készültek neki a főzésnek tegnap, amikor ott jártunk, annak is a leghálátlanabb, krumplipucolási részének. Bodáné Tajthy Krisztina, az ÉMIK menedzsment-szervezet igazgatója hozzátette: lesznek olyan rendezvényeik is, amelyeken továbbképzést nyújtanak az érdeklődő hallgatóknak és egy élénk szakmai eszmecsere lehetőségét.

Együtt fellépni

A klaszter vállalkozói szövetség, amelyet azért  hoznak létre a cégek, hogy többek között együttesen legyenek képesek fejlesztéseket megvalósítani, kutatni, vagy pályázatokon fellépni. Az Észak-Magyarországi Informatikai klaszter cégei ma 16 milliárd forint éves árbevételt érnek el és több mint ezer munkatársat alkalmaznak. A céljuk az, hogy minél többen maradjanak itt Miskolcon az egyetemisták közül, a helyi informatikai cégeknél.

ÉM








hirdet�s