Helyi közélet

2019.03.04. 10:56

Visszatér a hutai zászló

Háromhuta – Tavasszal befejeződhet a régi templomi zászló restaurálása.

Háromhuta – Tavasszal befejeződhet a régi templomi zászló restaurálása.

Korábban már többször is hírt adtunk arról, hogy az egyik 1850-ben készült háromhutai templomi zászlót restauráltatjuk. A zászlót a tavalyi év végén adták át Pállné Gyulai Orsolya textil-, és Szederkényi Nikolett festő-restaurátor művészeknek, akik év elején láttak hozzá a munkához – tudtuk meg Verbovszki Dánieltől. A szakemberek két részre bontották a zászlót, és külön-külön dolgoznak annak festmény, illetve textil részein. A restaurálás folyamatába Pállné Gyulai Orsolya jóvoltából a napokban Óbudán be is tekinthettek.

Aprólékos munka

Gyulai Orsolya találkozón elmondta, hogy a zászlóból először is eltávolították a festményt, hogy azt Szederkényi Nikolett a restauráláshoz feszítőkeretre helyezhesse, és külön dolgozhasson rajta. Orsolya ezt követően kibontotta a tartórudat rögzítő varrást, majd eltávolította a rojtokat és bojtokat a zászlóról. A zászló szétbontása során természetesen további kár nem keletkezett, és a kibontott cérnán kívül semmi sem ment kárba.

A szétbontást követően a textilrészek tisztításon estek át, amely során a penész és a lerakódott szennyeződések javarészt eltűntek. A restaurátor-művész jelenleg az elmúlt másfél évszázad alatt keletkezett szakadások és lyukak bejavításán dolgozik, ami rendkívül időigényes és aprólékos munka. Ezen hibák javításához ugyanis előbb megfelelő színre kell színezni a „foltként” használt textilt, majd azt pontosan ugyanolyan alakúra kell vágni, mint amilyen a zászlón található lyuk körvonala. A megszínezett, illetve kivágott anyagot ezt követően sebészeti tűvel, megfelelő színű és minőségű cérnával kell a helyére varrni.

A lyukak és szakadások bejavítása után a zászlóra egy áttetsző, színben azonos hálószerű anyag kerül, ami megerősíti, és egyben tartja majd az anyagot. Ezt követően felvarrásra kerülnek az eredeti rojtok és bojtok, valamint a szintén restaurált fából készült tartórúd is visszakerül a zászlóba. Végezetül pedig helyére kerül majd a külön restaurált festmény is, ami jelenleg tisztítás és konzerválás alatt áll.

Ünnepélyes bemutató

A zászlót a várhatóan tavasszal befejeződő restaurálás után egy egyedi tervezésű üvegezett tartóba helyezik majd. Bemutatását egy kisebb ünnepség keretében nyáron tervezik Háromhután. A zászló restaurálásának költségeit részben egy támogató jóvoltából a Háromhutáért Alapítvány finanszírozza. A jövőben a most restaurált zászló párját is szeretnék res­tauráltatni, amihez várhatóan gyűjtést szerveznek majd.

ÉM


[related-post post_id="4131271"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában