Influenza – Túl vagyunk a nehezén?

Vizsgálat
Vizsgálat - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – „Gyakorlatilag nálunk már lezajlott a járvány a gyermek korcsoportban”.

Ezt dr. Török Lajos főorvos, a Fábián kapui háziorvosi körzet gyermekgyógyásza mondta kedden érdeklődésünkre. – Az előző két hét volt iszonyatosan megterhelő, akkor 80–90-es betegforgalommal dolgoztunk. A múlt héten elkezdett stagnálni ez a szám, míg ezen a héten már visszaesett a forgalom a normál, járvány előtti időszakra. Nálunk, a gyerekek vonalán szövődmények nincsenek és viszonylag hamar gyógyultak a betegek. A járvány elsősorban a nagyobb óvodás és iskolás korosztályt érintette.

Mint elhangzott, dr. Török Lajos főorvos is kijelölt ÁNTSZ-orvos, azaz figyelik és jelentik minden héten az influenzás megbetegedéseket.

– Bőven jöttek panaszokkal, de az 5–6 évvel ezelőtti komolyabb járványhoz képest az megterhelőbb volt és akkor voltak szövődmények is, nehezebben gyógyuló betegekkel – fogalmazott.

A szakember szerint az influenza egyébként 4–5 évenként „fordul meg”, addigra mutálódnak a vírusok, az ellenálló képessége az embereknek lecsökken. – Ez most bekövetkezett. Tavaly is vártuk, de nem volt olyan mértékű – tette hozzá dr. Török Lajos főorvos. – Viszonylag eleddig – el ne kiabáljam – jól megúsztuk a járványt. Ehhez az is kellett, hogy az emberek a felvilágosítást komolyan vegyék, így kerülték azokat a helyeket, ahol nagy a fertőzésveszély. Főleg a 4 év alatti korosztálynak ajánlottuk, hogy sehova ne vigyék őket. Ez nagyban segítette azt, hogy valamivel csendesebb legyen a járvány.

Kedden közleményt is kaptunk, amiben az áll, hogy a megyében az influenzás megbetegedések számának csökkenése miatt – saját hatáskörben – a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban elrendelt látogatási tilalom szerdától feloldásra kerül(t).

ÉM-JLI








hirdet�s