INFLUENZA: Még sok lesz a súlyos eset

Bár az ország túljutott a múlt héten az influenzajárvány csúcsán, 2-3 hétig még ugyanannyi súlyos, szövődményes esetre kell számítani, mint akkor, amikor legtöbb volt a megbetegedés – mondta a Független Hírügynökségnek Ócsai Lajos csütörtökön.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője szerint március végéig, április elejéig cseng le teljesen a járvány, de az influenza B vírusa még okozhat meglepetést is, mivel ez a típus gyakran fertőz tavasszal is.

Ócsai Lajos szerint március végéig még legalább annyi embert fertőz meg az influenza, mint amennyi beteg eddig volt. A korábbi évek tapasztalata szerint ráadásul a súlyos esetek száma nem olyan mértékben csökken majd, mint a fertőzötteké, még hetekig számos szövődményes megbetegedésre kell számítani. Hozzátette: épp ezért várhatóan a kórházak még jó ideig korlátozzák a betegek látogatását.

Ebben a szezonban lazult az oltottsági fegyelem – mondta a főorvos. Míg tavaly a világjárvány idején 2,7 millióan oltatták be magukat influenza ellen, most csak feleennyien. Felhívta a figyelmet arra, hogy az idei szezonban az a 25 beteg, akiknek a halála összefüggésbe hozható az influenzafertőzéssel nem volt beoltva se a három komponensű szezonális vakcinával, se a H1N1 ellen védő oltóanyaggal.

-Független Hírügynökség-








hirdet�s