INFLUENZA: 100 ezer megbetegedéssel számolnak a britek a nyár végére

Baljós kijelentést tett csütörtökön a brit egészségügyi miniszter az új influenza várható betegeinek számáról. Andy Burnham azt mondta, hogy augusztus végére legalább 100 ezer lesz a fertőzöttek száma a szigetországban, amennyiben folytatódik a jelenlegi megbetegedési tendencia.

“Hetente megduplázódik az esetek száma, és ennek a trendnek megfelelően a számítások azt mutatják, hogy a nyár végére elérheti, sőt meghaladhatja a 100 ezret a fertőzöttek száma. Szeretném ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ez csak egy becslés.” – közölte a brit palament alsóházában a miniszter, aki hozzátette: csaknerm 7500 megbetegedésről tudnak eddig Nagy-Britanniában. Andy Burnham szerint az a tény, hogy több száz új esetről érkezik bejelentés naponta, azt jelenti, hogy a betegség egy új fenyegetési szakaszba érkezett.

A brit egészségügyi hatóságok feladták azt a korábbi próbálkozást, hogy megállítsák az új H1N1-es vírus terjedését, ehelyett arra összpontosítanak, hogy a rizikócsoportokat megvédjék. A birt szakemberek szerint a kockázati csoportokba tartoznak a kövérek, az asztmások, illetve légzési problémáktól szenvedő betegek.

Hivatalos adatok szerint eddig hárman haltak meg az új influenza miatt a szigetországban. Nagy-Britanniában a korábban sertésinfluenzának nevezett kór a betegek túlnyomó részénél enyhe lefolyású volt eddig, a páciensek többsége gyógyszert kapott, de nem volt szükségük kórházi kezelésre. Az influenza az esetek egy kis hányadában bizonyult súlyosnak. Az új fertőzések Közép-Angliában koncentrálódnak.








hirdet�s