Indulhat a selyemréti strand építése

Indulhat a selyemréti strand építése
Miskolc – Aláírták csütörtökön a Selyemréti strandfürdő új medencéinek építésére szóló támogatási szerződést. Az iratokat a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség és a Miskolci Turisztikai Kft. képviselői ellenjegyezték.

A Miskolci Turisztikai Kft. pályázatot nyújtott be az Észak-Magyarországi Operatív Program Turisztikai Attrakciók Fejlesztése felhívására, a 991 millió forintos beruházáshoz a bírálók 491 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg. A szükséges összeg másik felét a Miskolci Turisztikai Kft. biztosítja hitelből. A tervek szerint 5 medence épül, „a család fürdője”: egy dögönyöző-, egy ülő-, csúszdás-élmény- és egy gyerekmedence.

Már évek óta várnak a fürdőzők arra, hogy elkészüljön a beígért beruházás, azaz az egykori piskóta-medence bővítése. (Egy jó ideje már nem is működik a medence, nem működhetett, hiszen nem volt benne vízforgató.) A startpisztoly 2008-ban dördült el, de a pályázat elbírálása több esetben csúszott. A strandon egy hatalmas reklámtábla hirdette eddig: 2008-ra elkészül a kibővített fürdő. Ezt később így módosították: 2008–2010. Most végre újabb állomásához érkezhetett a fürdőfejlesztés.

ÉM-HM



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s