Indul a strandidény – Népszabadság

A legtöbb fővárosi strandon 200 forinttal kerülnek majd többe az idei belépők, más újdonságra alig számíthatnak a hétvégén induló standszezonban a budapestiek – írja a Népszabadság.

A Széchenyiben az egész napos belépő 2400 forint lesz, a Palatinuson 1800, Csepelen és a Rómain 1500, a Paskálban és Csillaghegyen 1200 forintot kérnek majd. A Gellértben és a Lukácsban az átalakítási munkák miatt maradnak a tavalyi árak, vagyis 2800, illetve 1700 forintért lehet jegyet váltani, és hasonló a helyzet a Dagályban is, ahol szintén 1700 a beugró.

A szezon már az ünneppel megtoldott hétvégén megindul; a legnagyobb újdonság az lesz, hogy a Dagály este 7 helyett fél 9-kor zár. A Széchenyi nyitvatartási idejének kitolása nagy sikert aratott, ezért gondolták, a hosszabbítást egy idényfürdőben is kipróbálják – mondta a lapnak Mogyorósi Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. osztályvezetője.