Immár hagyomány: a negyedik verseny volt Vadnán

Vadna – Immár negyedik alkalommal rendezték meg nemrégiben a Bán-Sajó-völgye Vadna Ultiversenyt.

A mintegy 25 térségbeli induló 3-4 fős csoportokban mérkőzött meg egymással – adta hírül a Kolorline. A regisztráció és a köszöntő elhangzása után indult a kártya­csata. A kötött szabályok értelmében a mérkőzés 10 fordulós volt, 12 leosztással. A verseny szabályszerűségének betartásáról Gyöngyösi Géza, a Magyar Ultiszövetség főtitkára gondoskodott. A versenyzőknek lehetőségük volt a játék közbeni felfrissülésre, relaxálásra, hiszen egy különteremben szendvicset, kávét, üdítőt biztosítottak a résztvevőknek. A délutánba nyúló megmérettetés első három helyezettje jutalomban részesült, a győztes pedig hazavihette a vándorkupát. A versenyben első lett Kapitány Béla, őt Károlyfalvi János követte, a harmadik helyen Molnár Gyula végzett.

A díjakat Bencze Péter, Vadna polgármestere és Gyöngyösi Géza adták át a nyerteseknek.

– ÉM –