IMF/EU-tárgyalások – Rogán: megérkezett az IMF-válasz, a magyar reagálás után kezdődhet a konzultáció

Akt.:
IMF
IMF
Budapest, 2012. október 3., szerda (MTI) – Megérkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válasza a magyar kormány korábbi levelére; a valutaalap ebben főként pontosításokat kért a kabinettől. A magyar fél erre a levélre is válaszolni fog, azután pedig újból megkezdődhet a konzultáció a nemzetközi szervezet delegációjával – mondta Rogán Antal szerdán a TV2 Mokka című műsorában.

Az IMF-válasz tartalmát firtató kérdésre a Fidesz frakcióvezetője, a gazdasági bizottság elnöke kifejtette: a valutaalap pontosításokat kért néhány kérdésben, például arról, mekkora költségvetési javulást vár a kormány egyes intézkedésektől, és érdeklődtek a jegybanki tranzakciós illetékről is. “Erre is válaszolni fogunk, és azt gondolom, hogy ezt követően újból meg fognak kezdődni a konzultációk a magyar kormány és az IMF delegációja között” – mondta.

A kormányzat elképzelései között említette Rogán Antal annak megfontolását, hogy a következő két évben a közigazgatásból nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel új dolgozókat, amivel az állami szférában évente akár 20 ezer emberrel is csökkenthető a foglalkoztatottság. Azt is átgondolják – folytatta -, hogy az államigazgatáson belül ne folyósítsanak egyszerre nyugdíjat és fizetést. Mindettől több tízmilliárdos megtakarítás várható – tette hozzá.
Szóba került továbbá a nyugdíjjárulék-fizetés átalakítása úgy, hogy a nagyobb jövedelműeknek, az adózók felső egy százalékának több járulékot kellene fizetniük – ismertette a frakcióvezető.

Megjegyezte emellett azt is, hogy az Európai Uniónak tett vállalás szerint fokozatosan fel kell emelni a cigaretta adótartalmát, így a jövő évtől biztosan emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója.

– MTI – 








hirdet�s