Íme a férfi, aki állítólag járt 2118-ban… és készségesen meg is osztja velünk a jövő titkait!

Íme a férfi, aki állítólag járt  2118-ban… és készségesen meg is osztja velünk a jövő titkait!
© Forrás: APEX TV/KIIS FM
Los Angeles – Alexander Smith azt állította egy amerikai rádióműsorban, hogy a CIA 1981-ben időutazásra küldte a jövőbe. És részletekkel is szolgált arról, hogy milyen is lesz a bolygónk 100 év múlva.

Smith megdöbbentő felvételben mondta el a KIIS FM rádió műsorvezetőinek, hogy egy szupertitkos program keretében a CIA a jövőbe küldte és vissza is hozta onnan 1981-ben. Azt nem árulta el, hogy minderre hogy voltak képesek, csak annyit, hogy az életét kockáztatja azzal, hogy mindezt nyilvánosságra hozza.

A jövőbe utaztam, majd onnan vissza a múltba, ez 1981-ben történt. Legjobb tudomásom szerint ez volt eddig az egyetlen sikeresen befejezett időutazás.

A férfi azt is állítja, hogy a CIA ellenőrzés alatt az életét, mióta köze volt a küldetéshez, de mégis úgy döntött, hogy megosztja élményeit a családjával és a világgal is.

No, de hogy milyen is lesz a jövő?

Alexander első emléke 2118-ból az, hogy egy ágyon ébredt, látszólag kórházban volt. Az emberek megkérdezték tőle, hogy miért visel olyan furcsa ruhákat, ugyanis az általános viselet a fehér ruha. Megjegyezték, hogy ájultan, egy út szélén találtak rá. Az utak inkább nagy járdának látszódtak, az autók pedig mind repültek.

Teljesen őrületes látvány látvány volt, annyi autó lebegett a levegőben!

Az utazó azt is elmesélte, hogy a jövőben nincsenek fül- és fejhallgatók, hanem egyenesen az emberek agyába vezetik a zenét, ezt teljesen „euforikus” élményként írta le:

Az egyik legszebb zene volt, amit valaha hallottam!

A riportereket érdekelte az is, hogy vajon ez emberek milyenek a jövőben? Nos a válasz, hogy az emberiség bizony robotokkal fog randevúzni:

Láttam egy nőt lábakon sétálni egy férfivel, akinek nem voltak lábai. Akkor döbbentem rá, hogy a robot-ember kapcsolatok természetesek.

Az egykori, állítólagos CIA-ügynök azt is megosztotta a közönséggel, hogy a globális felmelegedés folytatódni fog és bizony a földönkívüliek is bizonyíthatóan a Földre látogatnak néhány évtizeden belül.

Egy fotót is előhúzott bizonyítékként, ami 2118-ban készült, de hogy miként is fotózta, azt homály fedi.

time10-e1518688504770
Az állítólagos jövőbéli fotó/ Forrás: APEX TV

Az UFÓ-k látogatásáról elmondta, hogy először természetesen a világ legfontosabb vezetőivel fognak kapcsolatba lépni:

Az idegenek látogatnak minket, lesznek olyan intelligens fajok, amik a 21. század közepén veszik fel velünk a kapcsolatot. Igazából néhánnyal már kapcsolatban állunk, de ezt titkolják a világ előtt. Ezek a földönkívüliek nem feltétlenül élnek köztünk, de időről-időre ellátogatnak hozzánk.

Alexander arra is figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az emberiségre nagy fenyegetést jelent a globális felmelegedés, az óceánszint emelkedése és a szén-dioxid növekedése a légkörben.

Forrás: The Sun | YouTube | APEX TV


ufos
USA - Döbbenetes jelenet játszódott le az amerikai Milwaukee városa fölött - olyan, mintha egy sci-fi katasztrófafilm egyik jelenete lett volna. A FOX6 News TV is gyorsan a helyszínre sietett, hogy élőben mutassa be, amint különös, repkedő fények táncolnak az égen. Forrás: napiufo.hu [...

Forrás: earth-chronicles.com, JP Robinson, Titkok Birodalma
Szédítő UFO-észlelésekről mindig hallani. Valamelyikről kiderül, hogy kamu, valamelyik a természet műve. Van azonban pár döbbenetes eset, amire nem sikerült eddig magyarázatot találni. A videóban pont ilyen félelmetes eseteket gyűjtöttek össze! Forrás: YouTube | TOPLISTÁK [related-post...








hirdetés




hirdet�s