Imádták a gyerekek a görög suliban felállított mobil Planetáriumot

A gyerekek és a távcső
A gyerekek és a távcső - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – A Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában 5 éve működik Csillagász szakkör.

Ez egy mobil Planetárium, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag ugyanazt az élményt nyújtja, mint Budapesten, a Népligetben a Planetárium, csak természetesen kisebb méretekben. A gyerekek láthatják a csillagos ég szépségeit és egyéb izgalmas ismeretterjesztő műsorokat a 8 méteres kupolában, amelyen belül több, mint 50 gyerek fér el – mondta Béres Gábor, a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola lelkésze, nevelési igazgatóhelyettes, szakkörvezető, aki elárulta azt is, hogy 1986-ban, a Halley-üstökös „ittjártakor” került közelebbi kapcsolatba a csillagászattal, amikor is gyerekként az édesapja táv­csövével nézte az égi csodát.

Sokkal több minden van körülöttünk, mint képzeljük.” Bacskai Milán

„Amióta pap vagyok, ugyanúgy csillagászkodom, és ugyanúgy érdekel a dolog.” A Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában 5 éve működik Csillagász szakkör, és ebben az esztendőben egy országos pályázaton „Építsd meg a Naprendszert” címmel első helyezést ért el Béres Gábor csapata. A fődíj egy 140 ezer forint értékű csillagászati távcső volt.

Az iskola aulájában ráadásul emellett egész nap egy Planetárium is volt, ahol a gyerekek a csillagos ég csodáival ismerkedhetnek.

– Azért hívtuk a gyerekeket, hogy év vége előtt egy kis ajándékkal kedveskedjünk nekik – tette hozzá a szakkörvezető. – Az az egyesület, amely kiírta a pályázatot és a mobil Planetáriumot is üzemelteti, volt olyan kedves, hogy lehozta az ajándékot is nekünk.


Nincs csillagászat, de…

Béres Gábor szerint ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a felsős gyerekeknél és a középiskolákban is gyakorlatilag nem létezik csillagászatoktatás, hiszen a földrajz és a fizika tantárgyakban is mindössze egy-két órás tananyag az. Azonban szakköri keretekben a gyerekek megismerkedhetnek a csillagászattal – a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában biztosan.

– Ez azért fontos, mert ahhoz, hogy el tudjuk helyezni magunkat a világegyetemben, hogy képben legyünk saját magunkkal, hogy meg tudjuk határozni önmagunkat, azt is tudnunk kell, hogy hol vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk, és ebben elengedhetetlen jelentősége van annak, hogy a csillagos égbolttal is megismerkedjünk – fogalmazott. – Mivel egyházi iskola vagyunk, nálunk a természettudomány és a teremtés kérdéseinek felvetése különösen fontos.

Zámbori Karolina elárulta: a mobil Planetárium előadásában csillagrendszert, és mindent megmutattak, ami a világegyetemben előfordul. – Nagyon érdekes a csillagászat, de engem minden érdekel! – mondta.

Tudnunk kell, hol vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk.” Béres Gábor

Egy másik hatodikos, Bertók Eszter úgy válaszolt kérdésünkre, érdekli, hogy mekkora lehet a világegyetem, de nem igazán lehet elképzelni.

– Nemcsak a mi bolygónk van, vannak más univerzumok, és a Tejút rendszerben is sok-sok csillag van. Nagyon érdekes volt! – ezt már Hegyaljai Dóra mesélte lapunknak.


Sokat dolgoztak a gyerekek

Papné Orosz Klára igazgatót a távcső átadása után kérdeztük.

– Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen komoly országos pályázaton elnyerhettük ezt a díjat – mondta. – Sokat dolgoztak azért a gyerekek, hogy a Naprendszer modelljét elkészítsék. Sajnos csak a felsős tanulóinknak van lehetősége, hogy a szakkört látogassák, mert alsóban nem fér bele a 16 óráig tartó időszakba, pedig lennének érdeklődők.

Juhász-Léhi István


Másfél éve leköti

Bacskai Milán szintén hatodikos és immár másfél esztendeje jár csillagász szakkörbe. „Az fogott meg a szakkörben, hogy szabad. Nem kell füzet és könyv, hanem beszélgetünk és interaktív tábláról nézzük az űrtávcsős képeket, ami nagyon leköt.” – jelentette ki.

„Nem csak a Föld van, hanem van más is. Sokkal több minden van körülöttünk és sokkal távolabbiak a határok, mint ahogy azt eltudnánk képzelni”.