Imádkoztak az otthonukért Máriapócson

Akt.:
Máriapócs – Négy busszal indult útnak vasárnap a Miskolci Kisebbségi Cigány Önkormányzat által szervezett zarándoklat Máriapócsra.

A csaknem kétszáz emberből álló menet a könnyező ikont nézte meg, valamint részt vettek a nagymisén. Mindezt Váradi Gábor, a kisebbségi önkormányzat elnöke mondta.

„Minden évben szervezünk utat a máriapócsi búcsúra, fontos ez a lelki megújulás, feltöltődés szempontjából. Külön öröm számunkra, hogy sok gyerek is eljön velünk erre a szép ünnepre” – tette hozzá. „Van, aki azért jön, hogy hálát adjon Istennek valamilyen segítségért, vagy éppen áldást kérnek egy jövőbeli eseményre. De az idén sokan vannak a számozott utcákról is, akik azért imádkoznak, hogy maradhassanak otthonaikba, vagy hogy legalább lakásuk legyen” – fogalmazott.

ÉM-NSZR








hirdetés