Egyelőre még biztosan nem tágít a kánikula

Akt.:
Forró Judit és Tóth Viktória próbál enyhet nyerni a fullasztó kánikulában a párakapunál
Forró Judit és Tóth Viktória próbál enyhet nyerni a fullasztó kánikulában a párakapunál - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Jelentősen nőtt a hőség miatt a víz- és az áramfogyasztás, az enyhülésre még jó néhány napot várni kell.

A tartós meleg miatt az ország egész területére másodfokú hőségriasztást adtak ki. Az egészségügyi szakemberek ilyenkor azt ajánlják, igyon minél több folyadékot, 11 és 15 óra között semmiképpen ne tartózkodjon a tűző napon, és vegye igénybe a hűtött helyiségeket. A tapasztalatok szerint ezt a legtöbben megfogadják, jelentősen emelkedett ugyanis az általunk megkérdezett vízművek vízfogyasztása.

A kánikula miatt jelentősen emelkedett ugyanis a vízszolgáltatók vízfogyasztása: az Északmagyarországi Regionális Vízműveknél a napi hatvanháromezer, míg a MIVÍZ Kft.-nél a napi negyvenkettő köbméteres mennyiséget is meghaladta a termelés.

A gyakrabban bekapcsoló hűtők, illetve a szinte folyamatosan üzemelő ventilátorok és klímaberendezések az áramfogyasztást is megdobják: a MAVIR Zrt. szerint tartós kánikulában az országos villamosenergia-felhasználás akár tizenöt százalékkal is nőhet. Statisztikák szerint a nyári hónapokban több millió liter palackozott vizet adnak el a nagyáruházak, de több fogy az üdítőkből, sörökből és gyümölcsökből is. A hétfőn kiadott riasztás várhatóan pénteken éjfélig tart.

Több víz, több áram

Gere Tünde, az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. szóvivője arról számolt be, hogy szolgáltatási területükön egy átlagos hőmérsékletű naphoz képest átlagosan tíz százalékkal emelkedett a vízfogyasztás.

– Ez számokban azt jelenti, hogy július utolsó napjaiban termelésünk meghaladta a napi hatvanháromezer köbméteres mennyiséget – hangsúlyozta.

Hasonló növekedésről számolt be a miskolci vízszolgáltató, a MIVÍZ Kft. is. Pásztor Imre, a polgármesteri hivatal vállalati és projektkommunikációs vezetője elmondta, a mérések szerint míg egy átlagos napon harminchat, az elmúlt napokban több mint negyvenkettőezer köbméter víz fogyott naponta.

A statisztikák szerint a nyári hónapokban több millió liter palackozott vizet adnak el a nagyáruházak, de több fogy az üdítőkből, sörökből és gyümölcsökből is. Megnő ilyenkor a klímaberendezések, ventilátorok iránti kereslet, amelyek – a gyakrabban bekapcsoló hűtőkkel egyetemben – megdobják az áramfogyasztást is: a MAVIR Zrt. szerint tartós kánikulában az országos villamosenergia-felhasználás akár tizenöt százalékkal is nőhet.

Párakapu, locsolókocsi

A nagyobb városokban intézkedési terv áll rendelkezésre a hőség kezelésére. Ahogy arról beszámoltunk, Miskolcon a már jól megszokott helyeken, vagyis a Centrum Áruháznál, a Búza téren és a Villanyrendőrnél osztanak ivóvizet, és működtetnek párakaput a vízmű munkatársai a riasztás ideje alatt, minden nap délelőtt tizenegy és délután három óra között. A friss hűsítőnek tapasztalataink szerint elsősorban a kisgyermekesek és az idősebbek örültek meg.

Bár szintén megszokott, mégis sokan kapták fel a fejüket az útlocsoló autók megjelenésére. Ezek a következő napokban délután kettő és este tíz óra között róják majd köreiket a főbb közlekedési utakon a belvárosban és a sűrűn lakott városrészekben. A szökőkutak és ivókutak is tovább, reggel nyolctól egészen este kilencig működnek most.

Telt ház a strandokon

A miskolci strandok nyitva tartását is megtoldották egy-egy órával, így nem este nyolckor, hanem csak kilenckor zárnak. Scheitzner Beáta, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója szerint az intézkedésre szükség is volt, hiszen múlt hétvégén több mint húszezren keresték fel a három vízi komplexum valamelyikét.

– Ötfokos napi átlaghőmérséklet emelkedés esetén a selyemréti- és miskolctapolcai strandon negyven, ötven, az egész évben üzemelő ­Barlangfürdőben harminc százalékkal több vendég fordul meg, mint egy átlagos nyári napon – mondta a fürdőket üzemeltető cég vezetője.

A hétfőn kiadott másodfokú hőségriasztás várhatóan pénteken éjfélig tart.

Tajthy Ákos


Fokozott figyelemmel vezessünk az utakon a hőségben!
Miskolc - A fokozódó hőség közlekedésbiztonsági kockázataira hívja fel a figyelmet a rendőrség. A forróság miatt gyengül az autósok koncentrációképessége, tompul a figyelme, nagyobb a balesetveszély útjainkon. A tartós hőség megviseli a szervezetet és közlekedésbiztonsági szempontból is kockázato...

Illusztráció - Több a rosszullét és a halálesetek száma is a hőségben
Miskolc - A vörös kód után a másodfokú hőségriasztást is elrendelték az egész országban. Mindenkit arra kérnek, hogy 11 és 15 óra között ne tartózkodjon a napon, maradjon otthon. Irány a légkondi A légkondicionált helyiségek listája a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, illetve több település, ...

A kellemes tóparti foglalatosságot választotta Nagy Ádám, Arad Zsófia és Arad Eszter
Miskolc - Támad a kánikula, már másodfokú a hőségriasztás, a héten sokan pihennek majd vizek mellett. Az év idei első igazi hőséghulláma érte el hazánkat, a kánikulai meleg miatt vasárnap déltől országosan életbe léptették a vörös kódot. A forróság elől, aki csak tehette, a strandra vagy tópartra...

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Budapest - A tartós hőség miatt keddre is az egész országra figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint az ország nagy részén elsőfokú, míg a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében másodfokú figyelmezte...



Martintelep.
BOON.HU






hirdetés