“Ilyenkor fejlődik ki a szív, a kéz és az érzelem egysége, ezt kell segíteni”

Akt.:
Raffai Kinga és unokái, akiknek közös kiállítása nyílt a miskolci Avasalja utcai Tündérudvar bölcsődében
Raffai Kinga és unokái, akiknek közös kiállítása nyílt a miskolci Avasalja utcai Tündérudvar bölcsődében
Miskolc – Raffai Kinga festőművész és két kétéves unokája közös kiállítása nyílt nemrég egy miskolci bölcsődében.

A nem mindennapi hír nyomán arra kérem Raffai Kinga festőművészt, hadd lessek bele a nagymama és unokái közös életébe. Kis hezitálás után rááll. Csak meg kell várni, míg a két kislány meggyógyul, elkapta őket egy vírus. Pár nap és találkozunk.

– A két unokám a két fiamtól van, akik már jól felnőttek, majd ugyanazon évben megnősültek, a következő évben pedig mindkettejüknél megszületett a baba – oszlatja el Raffai Kinga festőművész a feltevést, miszerint unokái ikrek volnának.

Nem testvérek, de…

– Két hónap különbség van a két kislány között, Mia Réka előbb érkezett, mint Eszter. Unokatestvérek, de amúgy ők testvéreknek tartják és vallják egymást. Sőt, Eszteréknél útban van az újabb kislány, Adélka, s őrá is azt mondja Mia, hogy testvére fog születni – „konferálja föl” még megérkezésük előtt a nagymama az unokáit.

– A fiaim negyvenen túl voltak már, mire nagymama lettem. A férjemmel sóvárogtunk is már az unokákra, én a nagymamaságra, de volt, ami kitöltse az életem, dolgoztam, alkottam, s ez most sincs másként. Úgy gondolom, a szüleik feladata, hogy neveljék őket, rendezzék az életüket. S habár „normál üzemmódban”, amit azért gyakran akad, ami felborít, egy-egy betegség például, naponta találkozunk, nem élünk olyan szorosan, hogy meghatározzuk egymás életét. Arra törekszem, hogy ha együtt vagyunk, az jelentsen izgalmas élményt, ne a gyermekfelügyeletről szóljon, ha nálunk vannak, hanem az örömről.

Elképzelem, miként alkothatnak ők együtt hárman: földre terített csomagolópapíron négykézláb. Vagy a nagymama festékeiben tobzódva a textilek között.

– Nem, az én technikám elég „szagos”, a viasz, a festékek és az oldószerek nem valók ilyen kisgyerekeknek, nem engedem még oda őket. A közös alkotáshoz is kicsik még, de rendszeresen rajzolnak nálam, s közben beszélgetünk róla. Miácska szokott időnként kérni, hogy rajzoljak állatfigurákat, de Eszter inkább maga alkot. Azon időnként összekapnak, hogy melyik ceruza kié, de mostanában a gyurma a sláger. Elég élénk gyerekek, nem könnyű lekötni a figyelmüket – mondja Kinga.

Jó választás volt

– Azért tetszik nekem is ez a belvárosi, Waldorf-szemléletű bölcsőde, ahová járnak – vezet vissza látogatásom apropójához –, mert ott is hagyják nekik, hogy sok mindenben kipróbálják magukat. Rajzolnak, festenek, gyurmáznak, de például közösen főznek és sütnek is (ez különösen jó, mert sem én, sem az anyukáik nem vagyunk „sütősek”). Nem idegenek számukra a nemezelés, a népi hagyományok, az ünnepek. A lányok mindig tele vannak élménnyel. A szüleik választották ki, én közben ismerkedtem meg ezzel a bölcsivel, érdekesnek, izgalmasnak találom. Tetszik, hogy a pedagógusok olyan végtelen türelemmel fordulnak a kicsik felé, s hogy fiatalok és lelkesek. Így amikor egy kis népszerűsítés végett felkértek az unokáimmal való közös kiállításra, szívesen mondtam igent.

Közben a ház asszonya teát, kávét készít, pogácsával kínál, s persze mindkét családot értesíti: itt van az újságíró, várjuk a lányokat, azaz jöhet a bába, megfőtt a kása. Előreveti: az elején bizonyára félszegek és visszahúzódók lesznek, számítsak rá, hogy kell majd egy kis idő, mire megszokják az idegent.

Ölelés, szívből

Előbb Eszter érkezik, apával és anyával, utóbbi pocakjában Adélkával, aztán Mia Réka az ő anyukájával. A két kislány egymást látva egymás felé szalad, átölelik egymást, de nem futólag, hanem sokáig összetapadva, szorosan. Mintha így volnának egyek. A frizurájuk megegyezik, csak épp Mia szőke, Eszter barna. A vonásaikban is sok a hasonlóság. Eszter, mint általában, most is szoknyában (a hajába hiába is próbál beleimádkozni egy masnis csatot az anyukája), Mia csíkos felsőben, cicanadrágban. Ő választotta ki. Olyan, mint egy kis tigris.
Annyira nők!

– Már most mindketten annyira nők! Nem győzök csodálkozni rajta, mennyire más két lányt nevelni, mint két fiút. Én felneveltem az enyéimet, de például olyan, hogy nem akarták volna felvenni azt a ruhát, amit kikészítettem, egyszer sem fordult elő. Bár – árulja el Kinga – az egyik fiam utóbb, felnőtt fejjel a szememre hányta, mennyire utált harisnyanadrágot viselni. De hát csak nem adhattam egy kisfiúra jégeralsót?! – mondja nevetve.

A lányok hamar túljutnak a megilletődésen. A közös kedvenc meséjükről érdeklődöm, mire elmondják, hogy a chaplines filmet szeretik a legjobban, a ketreceset, az oroszlánosat, van benne egy kiskutya is. Meg is mutatják, hogy csinál az oroszlán. Aztán kikövetelik, hogy mesét nézhessenek a számítógépen. Eszter felkuporodik a székre, Mia melléje áll, s mialatt a képernyőt nézik, Eszter mindvégig gyöngéden simogatja Mia szöszi buksiját.

Négykézlábas találkozás

Tartunk tőle, ha megérkezik a fotós kollégám, esetleg elbátortalanodnak. Ehelyett maguk szaladnak az idegen elé, méghozzá négykézláb, nagymacskaként (oroszlánként? tigrisként?), hangos nyávogással igyekeznek elrettenteni. Azon sem lepődnek meg, hogy a vendég „átmegy kutyába”, szintén négykézlábra ereszkedik. Jöhet a fotózás!

Előkerülnek a színes ceruzák, papírok, a rajztábla és a kréták. Bár mindkét kislány ismeri a színeket, az egy kitüntetett barna cerkát szeretnék mindketten (lehet, mert az a leghegyesebb). Az jár kézről kézre. Egyre lendületesebben firkálnak mindketten.

– Semmiképp sem irányítom őket, nem csak, mert még ilyen kicsik. Amíg tanítottam, rajztanárként is úgy tartottam, hogy minél több technikával meg kell ismertetni a gyerekeket, meg lehet mutatni nekik néhány mesterségbeli fogást, látásmódot, szemléltetni a perspektíva törvényeit, megtanítani a stílusokat, de hagyni kell őket, hadd fejezzék ki magukat tetszésük szerint. A lényeg az őszinte önkifejezés. Véletlenül sem kell kivenni a kezükből az eszközt, hogy nem így, hanem így kell! Az inkább árt, mint használ. Nem az a cél, hogy művészpalántákat neveljünk belőlük, a kislányokról sem képzelem, hogy azok lesznek. Minden gyermekben van tehetség, érdemes velük foglalkozni. Ilyenkor fejlődik ki a szív, a kéz és az érzelem egysége, ezt kell segíteni. Nem mondom, hogy el kell tiltani a gyerekeket a tévétől vagy a számítógéptől, de meg kell szabni a mértéket. Lehet, hogy jól elvannak mellette magukban is csendben, de a technika eszközei semmiképp sem pótolják a személyes jelenlétet. Részt kell venni a munkájukban is, ezáltal fejlődnek az érzelmeik, az intellektusuk. A rajzaikat is érdemes figyelni. Ők ketten még nagyon kicsik, mégis van, hogy komoly indulatok jelennek meg a munkáikban. Ilyen dinamikus rajzokat állítottunk ki a bölcsiben is tőlük, amelyekben van valami, ami már értékelhető.

Együtt volt!

Kinga kitalálja hogy „gyertyásat” játsszanak. Üvegtartóban mécsest vesz elő, meggyújtja, s együtt eléneklik az „Ég a gyertya ég” dalocskát, amelynek a végén van a nagy kunszt: el lehet fújni a gyertyát. Mindig Mia az élelmesebb, hiába próbálkozunk azzal, hogy egyszer egyikük, másszor másikuk. Aztán a nagymama kitalálja, hogy együtt fújják el. A két kislány közelebb hajol egymáshoz, persze most is Mia fúvására alszik el a láng, viszont Eszter minden alkalommal széles mosollyal, elégedetten jelenti be utána, hogy: „Együtt volt!”

Utóirat

Az itt közölt cikk kéziratának egyeztetésekor tudtam meg, hogy épp tíz perccel a telefonhívásom előtt (kedden, azaz november 10-én délután) megszületett Adélka, egészségesen, 2 kilogramm 75 dekával. Vagyis: azóta három a kislányunoka!

– Szalóczi Katalin –

Névjegy: Raffai Kinga festő

Tanulmányait az Egri Tanárképző Főiskolán végezte Blaskó János és Seres János festőművészek irányításával. 1980-ban vették fel a Magyar Köztársasági Művészeti Alapjába.

Másfél évig tanulmányúton volt Mexikóban, de szakmai úton járt Németországban is.

A miskolci Eötvös József Szakképző és Művészeti Szakközépiskola Művészeti Tagozatának vezetője, a díszítőfestő ágazat munkáját irányítja.

Számos hazai és külhoni tárlaton szerepelt (a többi között például Miskolc, Ózd, Kazincbarcika, Nyírbátor, Szerencs, Szekszárd, Debrecen, Eger, Mexikó, Ukrajna, Németország és így tovább).

Batikfestéssel foglalkozik. A színek és a formák által képteremtő igénnyel az értelmen és az érzelmeken túl, elbeszélő, szimbólumokat teremtő, gyakran népköltészeti ihletésű munkákat készít.

Bővebben róla: raffaikinga.hu









hirdetés