Illés Zoltán: záportározók épülnek Borsodban

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Felsőzsolca – Záportározók épülnek mindazon települések térségében, amelyeket veszélyeztet a hegyi patakok áradása.

Az elmúlt évben – és már idén júniusban is – több település került veszélybe a hegyi patakok áradása miatt, legutóbb a  Csobád községben kellett védekezni a hirtelen lezúduló víz ellen, tegnapelőtt pedig Sajókápolnát és Sajólászlófalvát, valamit Kondót árasztotta el az özönvíz. Illés Zoltán vízügyekért is felelős államtitkár kérdésünkre azt mondta, hogy a megépülő záportározók védhetik meg azokat a településeket, amelyeket a kisebb hegyi patakok veszélyeztetnek akkor, amikor hirtelen nagy mennyiségű eső esik a környéken.

„Ezekben a tározókban mintegy ötmillió köbméter vizet tudnak majd tárolni” – tette hozzá. A megyében négy ilyen záportározót építenek. Egy-egy záportározó megépítése – méretétől függően – 150-800 millió forintba kerül.

ÉM-SZB



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s