Illegális bevándorlás – Több mint ezeregyszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében

Szeged, 2015. augusztus 9., vasárnap (MTI) – Csongrád megye déli részén 52 csoportban 1153 határsértőt – köztük 255 gyermeket – tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve szombaton – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, a legnagyobb csoportot délután Mórahalom külterületén fogták el, ott afgán, pakisztáni, szír és bangladesi állampolgárok lépték át illegálisan a zöldhatárt.

Hajnalban a rendőrök Mórahalom külterületén állítottak meg egy kisteherautót, melyet egy 29 éves holland állampolgár vezetett, a jármű rakterében 19 szír és öt iraki határsértő utazott. Néhány órával később az 55-ös főúton, szintén a homokhátsági kisváros közelében a készenléti rendőrök egy 46 éves szerb férfit is elfogtak, aki két szír állampolgárt szállított – tudatta az őrnagy.
A sofőrök ellen embercsempészet bűntettének gyanúja miatt indult eljárás, a határsértőkkel szemben idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.

Országszerte tiltott határátlépés miatt szombaton 1370 embert fogtak el a rendőrök, három gyanúsítottal szemben embercsempészet, két esetben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

– MTI –



Sporthírek