Illegális bevándorlás – Tartományi vezetők szerint egymillió menedékkérő érkezhet Németországba az idén

Berlin, 2015. augusztus 30., vasárnap (MTI) – A szövetségi kormány előrejelzésében szereplő 800 ezer helyett akár egymillió menedékkérő is érkezhet Németországban az idén – véli Hessen és Brandenburg tartomány miniszterelnöke.

Dietmar Woidke brandenburgi miniszterelnök a Der Tagesspiegel című lap vasárnapi számában megjelent interjúban kiemelte: a tartományi vezetés elővigyázatosságból arra készül, hogy a szövetségi kormány idén már háromszor fölfelé módosított prognózisát is felülmúlhatja a menedékkérők száma idén.

Nem lehet kizárni, hogy a menedékkérők száma akár az egymilliót is elérheti, ez pedig azt is jelenti, hogy a berlini vezetés szándékaival szemben Brandenburgban mégsem tudnak mindenkit a rögtönzött sátortáborokból szilárd falú épületbe átköltöztetni az őszi hideg beálltáig. “Attól tartok, hogy mégiscsak szükségünk lesz téliesített sátrakra” – mondta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa.

Dietmar Woidke szerint a szövetségi kormánynak nagyobb részt kellene vállalnia a helyzet kezelésében. A legjobb az lenne, ha egészen a menedékjogi kérelem elbírálásáig gondoskodna a menedékkérőkről, így csak azok ellátását kellene átvállalnia a helyi önkormányzatoknak, akik biztosan maradhatnak Németországban. Ennek révén az önkormányzatok jobban összpontosíthatnának a hosszabb távon Németországban maradó menekültek integrációjára.

Uniós szinten pedig arra lenne szükség, hogy menedékkérőket befogadó állomásokat nyissanak Észak-Afrikában, és a hatóságok már ott döntsenek arról, hogy ki jogosult a huszonnyolcak védelmére. Így senki nem kényszerülne arra az “életveszélyes vállalkozásra”, hogy nekivágjon az EU felé vezető útnak – mondta a brandenburgi miniszterelnök.

A szociáldemokrata politikus mellett Hessen konzervatív (CDU) miniszterelnöke is attól tart, hogy a menedékkérők száma elérheti az egymilliót. Volker Bouffier a hét végén a Hessischer Rundfunk (hr) tartományi közszolgálati médiatársaságnak adott interjúban kiemelte, hogy csak júliusban 10 600 menedékkérő érkezett a tartományba, ami az utóbbi években megszokottnak a százszorosa.

Németországnak fel kell készülnie arra, hogy a következő években is magas lesz a menedékkérők száma. Ez “megterheli, de nem terheli túl” az országot. A menekültek ellen uszító szélsőjobbal pedig fel kell venni a harcot. “Akárhol is tűnik fel ez a horda, Hessenben a rendőrség habozás nélkül fellép ellene” – mondta a konzervatív politikus.

– MTI –