Illegális bevándorlás – Szerb belügyminiszter: a bevándorlók célja nem Szerbia, hanem az EU

Belgrád, 2015. szeptember 4., péntek (MTI) – Nem áll fenn annak a veszélye, hogy több ezer, Ázsiából és Afrikából érkező bevándorló “rekedjen” Szerbiában, az ő céljuk nem Szerbia, hanem az Európai Unió országai – mondta Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter a migrációval kapcsolatban a Vecernje Novosti című belgrádi napilapban pénteken.

A belügyi tárca vezetője elmondta, hogy nem hisz az összeesküvés-elméletekben, és azoknak a spekulációknak sem, amelyek szerint “valakinek” az a célja, hogy a migránsokkal töltse fel Szerbiát.

A politikus az interjúban úgy vélekedett, hogy a nagymértékű vándorlásokat nem lehet szögesdróttal, fallal és kerítéssel megállítani, még soha senkinek nem sikerült ekkora embertömeget feltartóztatni.

Nebojsa Stefanovic szerint Európa nem volt felkészülve a problémára, nem látták előre, hogy mi fog történni, és arra sincs ötletük, hogyan oldják meg. A migráció nem fog leállni – szögezte le a politikus. “Most már nem elég konferenciákat és szemináriumokat szervezni, hanem gyors és hatékony lépések kellenek” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, hogy az európai országok átfogó intézkedéseire van szükség, valamint egy migránsok befogadását célzó tervre. Ennek hiányában ugyanis – folytatta a szerb belügyminiszter – megkérdőjeleződik Schengen és a szabad mozgástér fennmaradása.

Újságírói kérdésre, miszerint lehetséges-e, hogy a migránsok között terroristák is vannak, Nebojsa Stefanovic nemleges választ adott. Mint mondta, a biztonsági szolgálatok mindenkit ellenőriznek, aki belép az országba és biztonsági szempontból “érdekes” lehet. Vizsgálják, hogy hoznak-e fegyvert vagy robbanóanyagot, valamint mindazokat is ellenőrzik, akik harcképesek, és részt vehettek a szíriai vagy az iraki harcokban. “Eddig egyetlen Szerbiába érkezőről sem derült ki, hogy valamilyen szélsőséges terrorista szervezet követője lenne, vagy hogy veszélyt jelenthetne az országra, de elővigyázatosak vagyunk” – magyarázta a miniszter. Szerbián több mint 115 ezren haladtak át ebben az esztendőben, és nem adhatunk garanciát minden egyes személyért – tette még hozzá.

A belügyminiszter az interjúban arról is beszélt, hogy a szerb állam naponta 15-20 ezer eurót költ arra, hogy segítséget nyújtson az országon áthaladó migránsoknak. Szerbia szolidáris, mert “mi tudjuk, mit jelent menekültnek lenni”.

A befogadóközpontok jelenleg körülbelül ezer ember elszállásolására alkalmasak, de újabb központok felállítását is tervezik. Nebojsa Stefanovic ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az intézmények telítettsége a 20 százalékot sem éri el, ami jól jelzi, hogy ezek az emberek nem akarnak Szerbiában maradni.

– Markovics Annamária, MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés