Illegális bevándorlás – M1 – Eredményesnek tartják a bolgár-török határ közelében élők az ottani kerítést

Lesovo/Budapest, 2015. október 6., kedd (MTI) – Sikeresnek tartják a bolgár-török határ közelében élők az ottani kerítést – számolt be az M1 aktuális csatorna tudósítója kedden a bulgáriai Lesovóból.

A tudósítás szerint a bolgár-török határnál fekvő, alig hétszáz lakosú Lesovóba rendszeresen érkeztek bevándorlók a zöldhatáron át, amíg a szófiai kormány meg nem épített egy 33 kilométer hosszú, három méteres kerítést tavaly.

Azóta a települést elkerülik a migránsok.

A falu alpolgármestere az M1-nek azt mondta, hogy a kerítésnek köszönhetően a határrendészet el tudja fogni a határsértőket, így a településen nincsenek bevándorlók.

A bolgár hatóságok az év végéig összesen 133 kilométernyi új határzárat akarnak megépíteni, az eddigi folytatásaként. A görög-török-bolgár hármas határ közelében fekvő bolgár Kapitan Andrejevo falu mellett is épül a zár, mert Törökország felől korábban nagyon sokan jöttek ott át illegálisan a zöldhatáron. A bolgár hatóságok szerint a kerítésnek az a célja, hogy a migránsokat a hivatalos határátkelőkhöz irányítsák.

– MTI –








hirdetés