Illegális bevándorlás – Kovács Zoltán: Ausztria partner a határvédelemben

Budapest – A csütörtökön Röszkén tartott miniszteri találkozó is arról tanúskodik, hogy nem csak a visegrádi négyek, hanem Ausztria is partner tud lenni a határvédelemben – mondta Kovács Zoltán az M1 aktuális csatornán.

A kormányszóvivő szerint mind a két ország kapcsolatában, mind pedig regionális értelemben fontos és előremutató lenne, ha az alapvető kérdésekben meg tudnának egyezni.

Az illegális bevándorlásról megjegyezte: az nem jelentheti a megoldást, ha megpróbálják azt legalizálni.

Az illegális bevándorlás elleni közös fellépésről egyeztetett csütörtökön Röszkén Pintér Sándor belügyminiszter, Simicskó István honvédelmi miniszter, Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter és Hans Peter Doskozil osztrák védelmi- és sportminiszter. Simicskó István elmondta, az európai menekültügyi normák és eljárásjogi szabályok betartásával egyeztetnek arról, Ausztria milyen konkrét katonai segítséget tud adni a magyar-szerb határ védelméhez, miként tud az osztrák haderő a magyar honvédséggel és rendőrséggel együttműködni.

– MTI –








hirdetés