Illegális bevándorlás – Jövő hétfőn szavazhat újra a humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentésről az EP-s szakbizottság

Brüsszel – Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) jövő hétfőn szavazhat újra a humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentésről – közölte Juan Fernando López Aguilar spanyol szociáldemokrata EP-képviselő Brüsszelben hétfőn.

López Aguilar a közösségi vízumkódex létrehozásáról, valamint a humanitárius vízumokról folytatott szakbizottsági vitán arra kérte a képviselőket, működjenek együtt, és ne nyújtsanak be módosító indítványokat a november közepén leszavazott javaslathoz annak érdekében, hogy az EP már az idén “megfelelő üzenetet” küldhessen az európai közvélemény és polgárok számára.

Mint elmondta, a jelentést gyorsított eljárás keretében fogadnák el a hét folyamán, majd változatlan szöveggel, módosító indítványok nélkül bocsájtanák szavazásra egy hét múlva. Véleménye szerint a legrövidebb határidő betartása érdekében a szakbizottságnak tartani kell magát a már tárgyalt szöveghez, amelynek elfogadása esetén már december közepén ismételten az EP plenáris ülése elé, szavazásra kerülhet a humanitárius vízumok bevezetését sürgető jelentés – húzta alá.

Arra emlékeztetett, hogy a javaslat elfogadásához minőségi többségre van szükség.

“Cél, hogy biztosítsuk a legtöbb szavazatot a jelentés mellett. Arra kérem, működjenek együtt velem annak érdekében, hogy ezt a célt valóra váltsuk. Nehéz lett volna megérteni, hogy elbukunk” – fogalmazott.

A november közepén tartott európai parlamenti (EP-) szavazáson nem lett meg az abszolút többség a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező határozatról szóló, de a jelentéstevő technikai hibákra hivatkozva új voksolást kért. A parlament házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete másnap úgy döntött, hogy visszaküldi a témát az illetékes bizottságnak, amely gyorsított eljárásban ismét szavazásra bocsáthatja azt.

A hétfői vitán egyes képviselők szerint, ami a november közén tartott EP-plenáris szavazásán történt, az nem a képviselőcsoportok politikai álláspontját tükrözi, valóban technikai hiba történt. “Nem engedhető meg, hogy ilyesmi újra előforduljon” – húzták alá.

Mások további módosító indítványok szükségességét hangoztatták, amelyek nélkül nem tudják biztosítani frakciójuk igenlő szavazatait. Véleményük szerint a humanitárius vízum bevezetése, nem jó ötlet, az növeli a költségeket és kezelhetetlen állapotokat okozna a külképviseleteken. Mint elmondták, a tagállamok már működtetnek nemzeti humanitárius rendszereket, nem lenne jó megoldás egy újabb szabályozást szervezni a tagállami hatáskör fölé. A tagállamok asztalán kell hagyni a humanitárius vízumokhoz kapcsolódó jogosítványokat – érveltek. Hozzátették, nem látnák szívesen a vízumkódex és a humanitárius vízumok rendszerének összekapcsolását.

A LIBE képviselői az EP által elfogadott határozatban fel kívánják szólítani az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérő személyek legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret kialakítására, olyan humanitárius célú vízum létrehozására, amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az ezt önként vállaló EU-tagállamok unión kívüli külképviseletein.

A humanitárius vízumot kiadó államok lehetővé tennék az érintettek belépését a területükre kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából. A tervezett rendelet azonban nem kötelezné a tagországokat ezek kiadására, csupán közös keretet hozna létre az így eljárni kívánók számára.

-MTI-