Illegális bevándorlás – Fidesz: migránsvízumot akarnak a bevándorláspárti brüsszeli erők

Budapest – A bevándorláspárti brüsszeli erők mindenképpen át akarják erőltetni az Európai Parlamentben (EP) a migránsvízum bevezetését – jelenttette ki Gál Kinga az EP fideszes képviselője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Ugyanis, annak ellenére, hogy az EP egyszer már leszavazta a migránsvízum bevezetésére vonatkozó javaslatot, a baloldali bevándorláspárti erők elérték, hogy a jelentés újra bekerül egy parlamenti bizottság, majd decemberben a plenáris ülés elé – közölte a politikus.

Ennek elfogadása azt jelentené, hogy a migránsok egy harmadik ország konzulátusán is igényelhetnének olyan vízumot, amivel ellenőrzés nélkül az EU területére léphetnének – ismertette.
Ezt az elfogadhatatlan “őrültséget” határozottan ellenzi a Fidesz-KDNP – tette hozzá.

Mint elmondta: a javaslat szerint, a migránsvízum kiadásának nem lenne feltétele annak megvizsgálása, hogy a kérelmező valóban jogosult-e a védelemre, vagy csak gazdasági bevándorló. Mert a vizsgálatot csak abban az országban kellene elvégezni, ahová a vízummal belép az EU területére.

Ez újabb lehetőséget adna a bevándorláspárti erőknek, hogy még több migránst hozzanak be Európába – fűzte hozzá.

Közlése szerint: a Fidesz-KDNP eddig is küzdött és ezután is küzdeni fog a migránsok betelepítése ellen.

Ugyanakkor abban reménykednek, hogy a 2019-es EP választások olyan új többséget eredményeznek a strasbourgi testületben, amelynek köszönhetően megakadályozhatóak az ilyen és ehhez hasonló veszélyes kezdeményezések – mondta Gál Kinga.

-MTI-