boon-sportoldal

2011.08.14. 12:42

Véber György: Jó kis tanulópénz volt

A pápaiak edzője, Véber György szerint megérdemelten nyerte meg a meccset a Diósgyőr.

A pápaiak edzője, Véber György szerint megérdemelten nyerte meg a meccset a Diósgyőr.

"Gratulálok a hazaiaknak, teljesen megérdemelten nyerték meg a 90 perc összképe alapján a mérkőzést – mondta Véber György, a Lombard Pápa TFC vezetőedzője. - Reális eredmény született bár a végén még megszórhattak volna minket. Jó kis tanulópénz ez nekünk, elhitték a játékosok négy siker után, hogy 70 százalék elég, és most megtapasztalhattuk, hogy ez korántsem így van. Karakterben többre vagyunk képesek, a csapat arcát szinte egyátalán nem láttam. Egyenlő létszám után volt egy jó 10-15 percünk, amikor kapufát is lőttük, és akár egyenlíthettük is volna, de el kell ismerjem, többségében a hazaiak akarta érvényesült."

Kőkeményen

Arra a kérdésre, hogy a két félidő közötti rövid szünetben mit mondott a játékosoknak, a vendégek szakvezetője ezt válaszolta:

"Azt inkább nem idézném. Kőkeményen megdorgáltam a csapatot, mert az első félidőt nagyon gyengének találtam. Néhány játékoson láttam a megilletődöttséget, néhányukon a laza hozzáállást és ezek közül egyiket sem engedhetjük meg magunknak."

A cseréiről is kérdeztük az eddig a meccsig veretlen csapat edzőjét, aki ezzel kapcsolatban így felelt:

"Mivel belső védőt állítottak ki, nem akartam 5 percet sem várni, hiába csak annyi volt a félidőig, azonnal cseréltem, hogy biztosítsam a stabilitást. Aztán a kétgólos diósgyőri előny után védőt áldoztam támadóra, átálltunk három védőre, de ez is kevés volt ahhoz, hogy javítsunk a támadójátékon."

A kiállításokról

Indokoltnak érzi-e a két kiállítást? - tettük fel a kérdést Véber Györgynek, aki így reagált:

"Ez akár lehetne egy hosszabb beszélgetés témája is... Szerintem a játékvezetők többsége indokolatlanul sok sárgát oszt ki, és ezt nem csak a mai meccs alapján mondom. A mi kiállításunkat azért érzem húzósnak, mert Tóth Gábor pont azt a két szabálytalanságot követte el a meccsen, se többet, se kevesebbet. Ezek közül az egyik után jogos volt a lap, a másikat követően nem, mert a vállával ütközött. Hogy aztán utána azért küldte-e ki Luquét, hogy kompenzáljon, azt nem tudom, lehet, ez is benne van. Úgy vélem, hogy általában, - és mondom, nem csak a mai mérkőzésről beszélek, - a lapok fele nem indokolt. Luque tettéről annyit, hogy egy ilyen jó hangulatú meccsen talán nem kellene mindent meghallania a játékvezetőnek."

Kapcsolódó cikkek:

Az eddig veretlen Pápát győzte le a DVTK 2-0-ra a Diósgyőri Stadionban, ahol a piros-fehér szurkolótábor ezúttal is fantasztikus hangulatot teremtett. Nézze meg Ön is a felvételeket!

A Diósgyőr szakította meg a Pápa eddigi veretlenségét. Gallardóék Budovinszky parádés szabadrúgásgóljával és Seydi fejesével győzték le Véber György tanítványait. Ön szerint ki volt a piros-fehérek legjobbja?

Budovinszky másodszor is nagyon fontos gólt szerzett ebben az idényben, ez meghatározta a teljesítményünket...- nyilatkozta Benczés Miklós a Pápa elleni győzelem után.

A labdarúgó NB I 5. fordulójában, szombaton 19 órától a DVTK a Lombard Pápa TFC-t fogadta. A mérkőzésről élőben tudósítottunk a BOON-on!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!