Illegális bevándorlás – Fidesz: a szocialisták védtelenül hagyták volna a határokat

Budapest, 2015. szeptember 5., szombat (MTI) – A Fidesz szerint amennyiben a szocialistákon múlna a migrációs krízis kezelése, akkor ma védtelenül állnának az ország határai és mindenkit beengednének az országba, az Európai Unióba.

A kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében Tóbiás József MSZP elnök-frakcióvezető napközben tartott sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzéki politikus egy humanitárius tranzitfolyosó kialakítását, illetve uniós menedékkérő-regisztrációs központok, úgynevezett hot spotok létrehozását javasolta.

“Az a Tóbiás József beszél, aki fél évvel ezelőtt álproblémának tartotta az illegális bevándorlást” – fogalmaz a Fidesz közleményében.

Kiemelik, Tóbiás József és az MSZP pénteken a parlamentben is bebizonyította, hogy a “magyar emberekkel szemben a bevándorlók pártján állnak”.

A kormánypárt szerint “pontosan ez a következetlen és felelőtlen baloldali bevándorláspolitika okozza a már egész Európára kiterjedő válságot, amely képtelen megvédeni az európai polgárokat, és amelynek éppen a valódi politikai menekültek a legnagyobb áldozatai”.

– MTI –



Sporthírek