IKSZ: a kormány hallgassa meg a fiatalokat Uber-ügyben!

Budapest – Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke szerint a kormánynak meg kell hallgatnia a fiatalok véleményét Uber-ügyben és örömét fejezte ki, hogy megindult a párbeszéd a szolgáltató és a kormány között.

Nacsa Lőrinc szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek azt mondta, Magyarország a kormánynak köszönhetően innovatív, a fiatalok számára rengeteg lehetőséget rejtő ország, és a vezetők hallgatnak a fiatalokra. Ezért azt kérte a kormánytól, adja meg a választás szabadságát azzal, hogy megmarad az Uber Magyarországon, a cégtől pedig azt kérte, tartsa be a szabályokat és adózzon.

Elmondta azt is, szükség van a személyszállítási törvény módosítására, előnyben kell részesíteni a szabad versenyt és meg kell vitatni, hogy a hatósági árnak mennyire van létjogosultsága. Hozzátette: az IKSZ szerint az Uber és a taxis szolgáltatás megfér egymás mellett.

– MTI –








hirdetés