Ikerfesztivál Ágfalván

Nemzetközi ikerfesztivált tartottak szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Ágfalván. A rendezvényeken több mint hatvan ikerpár és hármasiker vett részt. A találkozón ikervizsgálatokat is tartottak, amelyek egy kutatást segítenek. Ezek ugyanis hozzájárulnak annak megállapításához, hogy egyes betegségek kialakulásában mekkora szerepe van a géneknek és mekkora a környezeti hatásoknak.

Harmadik alkalommal szervezték meg Ágfalván a nemzetközi ikerfesztivált. Zselinszkyné Kondor Nikoletta főszervező elmondta, ikres anyukaként tudja, mennyire nehéz és költséges két vagy három gyerekkel programot szervezni. Ezért döntöttek úgy, hogy ingyenes találkozót szerveznek az ikres családoknak.

A rendezvényen ikervizsgálatot is tartottak, ahol az orvosok maguk is egypetéjű ikrek voltak. Az érdeklődők szemészeti, testösszetétel és érfal-rugalmassági vizsgálatokon vehettek részt. A Tárnoki orvos-testvérpár egy kutatáshoz használja fel a kapott eredményeket. Az ikreknél ugyanis megfigyelhető, hogy egyes betegségek kialakulásánál mekkora szerepet játszanak a gének és mekkorát a környezeti hatások.








hirdet�s