Így szívat meg a MÁV: hiába ők hibáznak, benyelik a pótjegyek árát

Akt.:
Így szívat meg a MÁV: hiába ők hibáznak, benyelik a pótjegyek árát
Miskolc – “Havonta egyszer megteszem a Pécs-Miskolc távolságot, mondhatni a MÁV mindent megtesz azért, hogy izgalmasak legyenek ezek az amúgy dögunalmas utazások. Azt tudta, hogy ismernie illik az utasnak a 110 oldalas üzletszabályzatukat?” – kezdi beszámolóját a vonatos kálváriájáról Olvasónk.

Vasárnap a Mecsek IC-vel indultam Budapestre, majd onnan a terveim szerint a Sajó IC-vel utaztam volna tovább. Időben elindult a vonat, egészen a Keleti pályaudvar bejáratáig minden jól ment, de aztán minden elromlott. Mármint az IC megállt szotyizni háromszor, így sikerült összeszednie uszkve 13 perc késést egy kilométeren. Mivel a Miskolcra tartó csatlakozásom elérésére maradt két egész percem így felvettem a nyúlcipőt, a 25 kilós hátizsákommal átrohantam a 9.-ről a 6. vágányhoz, ahol a Miskolcra felé tartó vonatok állni szoktak. Hát nem. A Sajó IC a 3. vágányról indult, (akik nem ismernék a Keletit, a 3. vágány túl a csarnokon van, még csoda, hogy Budapesthez tartozik, nem Rákosborzasztóhoz.) talán Usain Bolt elérte volna, én már csak integethettem a vonatomnak.

Szúró oldallal szidtam a MÁV illetékeseit, majd visszablattyogtam a pénztárhoz, hogy kellene egy új jegy, és persze a régi áráért. Miután negyed órát álltam sorban (tizen X pénztárból 5 volt nyitva) egy kedves hölgyhöz kerültem, aki tájékoztatott, hogy a régi pótjegyet nem tudja visszaváltani, mert a Keleti nem csatlakozó állomás. Én csak néztem, mint hal a szatyorban, mert ez egy olyan információ volt, amivel nem tudtam mit kezdeni, ennyi erővel arról is beszélhetett volna, hogy mekkora egy áramszedő fajlagos ellenállása… A pénztáros azt is elmondta, hogy mindez benne van a Személyszállítási üzletszabályzatban, és mivel én vettem jegyet azt elfogadtam. Agyonvert az érveivel, megsemmisültem, ilyen tűéles logikával szemben nincs mit tenni, bár még mindig nem vágtam le, miről beszél. Eddig nem tudtam, hogy engem bármilyen szinten is érint ez a szabályzat, aminek eddig a létezéséről sem volt fogalmam, így nem volt mit tenni, kifizettem egy újabb pótjegyet és kivártam a maradék fél órát az indulásig.

mav1

Ismét ki a 3. vágányhoz és a kazah módszerrel szellőztetett kocsiban (ablakkal, a levegőkeringető rendszer nem működött szokás szerint.) átolvastam az okostelefonomon, hogy mire is szerződöm a vasúttal. Olyan Gödöllő magasságában találtam meg a 70. oldalon az esetemet: „5.1 Két vonat akkor tekinthető csatlakozónak, ha a menetrendben meghirdetésre került érkezési, illetve indulási időpontjaik alapján az átszállás közöttük lehetséges. Budapesti fejpályaudvaron történő átszállás esetén két vonat akkor tekinthető csatlakozónak, ha a menetrendben meghirdetésre került érkezési, illetve indulási időpontjaik között legalább 30 perc van.” Tehát, mivel nálam ez csak 16 perc lett volna, így bukó. Viszont figyeljenek, mert most jön a slusszpoén: A saját honlapján a MÁV-START a menetrendjükben is a Sajó IC-t ajánlják a Mecsek IC-hez a továbbutazáshoz, a 16 perces átszállással.

Summa summarum: én elfogadtam a MÁV ajánlását az utazáshoz, ők megszívattak, és egy olyan IC pót- és helyjegyet eladtak nekem, amivel nem kezdhetek semmihez. Ők verik a mellüket egy 110 oldalas üzletszabályzattal, amivel jól kibekkelik, hogy ne lehessen egy olyan szolgáltatás díját visszafizetni vagy csak beváltani másik jegyre, amit miattuk nem tudtam igénybe venni, a késés miatt. Hogy érzékeltessem: ez kb. olyan, mintha egy cukrászdában rendelnék telefonon egy csokitortát, kifizetném online és amikor odaérnék közölnék, hogy nincs torta elfogyott és a 110 oldalas szabályzatukban benne van, hogy ha elfogy akkor nem adnak érte semmit, hiába fizettem érte. Vegyek másikat…