Lapunk, az Észak-Magyarország fotósai ott vannak minden rendezvényen, és nem csak nyitott szemmel járnak, de jó érzékkel zárják dobozba a pillanatot – erről tanúskodik mostani fotó- összeállításunk is.
A fényképfelvételeket Bujdos Tibor fotóriporter kollégánk készítette a tavalyi esztendőben, és ő maga válogatta össze. Nem volt könnyű helyzetben, mert események és jó fényképfelvételek sora között kellett válogatnia.
„Egy fotó megfellebbezhetetlen bizonyítéka annak, hogy egy bizonyos dolog megtörtént” – mondta Susan Sontag, amerikai filmrendező. Erről Bujdos Tibor is tudna mesélni, hiszen fotóinak nagyon sokszor tényleg bizonyító ereje van, hiszen havária-fotósként számos balesetnél, katasztrófahelyzetnél megfordul, s bár tisztában van a régi frázissal is, miszerint egy fotó ezer szónál is többet mond, gyakran szavakkal is kiegészíti a kép mondanivalóját; a balesetekről színesen megfogalmazott tudósításokat is küld. Mostani összeállításunkban azonban csak a fényképezőgépével mesél az elmúlt évről.
ÉM
Miskolc – Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást.
Miskolc – Ádám János fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást.
Miskolc – Amíg 2010-ben egyértelműen a májusi, júniusi miskolci és borsodi árvíz képei voltak – érthetően – a legnézettebbek, az idén öt különböző témára is a kattintottak Olvasóink.
Miskolc – Az év vége egy kicsit az összegzés ideje. Hol voltunk? Mit láttunk? Hová hívtak minket? A Borsod Online 2011-ben is igyekezett mindenütt ott lenni, és természetesen fotóztunk is. Kollégánk, Juhász-Léhi István fényképezőgépén keresztül élje át újra az idei esztendő első félévét!
Miskolc – Az év vége egy kicsit az összegzés ideje. Hol voltunk? Mit láttunk? Hová hívtak minket? A Borsod Online 2011-ben is igyekezett mindenütt ott lenni, és természetesen fotóztunk is. Kollégánk, Juhász-Léhi István fényképezőgépén keresztül élje át újra az idei esztendő első félévét!