Több hír Tokaj
2012.01.23 11:14; Frissítve: 2012.01.31 15:55


Így látták 2011-et fotóriportereink – Ádám János

Így látták 2011-et fotóriportereink - Ádám János Így látták 2011-et fotóriportereink - Ádám János
Miskolc – Ádám János fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást.

Lapunk, az Észak-Magyarország fotósai ott vannak minden rendezvényen, és nem csak nyitott szemmel járnak, de jó érzékkel kapják el a pillanatot – erről tanúskodik mostani fotó-összeállításunk is.

A felvételeket Ádám János fotóriporter kollégánk készítette az elmúlt évben, és ő maga válogatta össze. Nem volt könnyű helyzetben, mert események és jó fényképfelvételek sora között kellett válogatnia.

„Fénnyel író” kollégánk

Fotózni nem nehéz, hiszen Robert Capa, a világhírű magyar fotográfus is megmondta: „A képek ott vannak, csak meg kell őket örökíteni. A legjobb kép az igazság…” A művészet abban áll, hogy jó helyen, jó időben kell elkattintani a gépet, így lehet egész történeteket belezárni egy fekete dobozba, ami aztán később – mint összeállításunkban is – az újság lapjain mesélnek olvasóinknak magukról, megörökítőjükről.

Ádám János összeállítása tehát a mögöttünk álló esztendő kiragadott pillanataiból készült. A felvételek nem jellemzik az egész esztendőt, de annál többet mondanak el alkotójukról; ugyanazt a derűs nyugalmat árasztják, mint „fénnyel író” kollégánk.

- ÉM -


Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor

Miskolc – Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást.

Így látták 2011-et fotóriportereink – Bujdos Tibor

Miskolc – Bujdos Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást.

Milyen videókat néztünk 2011-ben a BOON-on?

Miskolc – Amíg 2010-ben egyértelműen a májusi, júniusi miskolci és borsodi árvíz képei voltak – érthetően – a legnézettebbek, az idén öt különböző témára is a kattintottak Olvasóink.

Ezt látta JLI kamerája 2011-ben (2.)

Miskolc – Az év vége egy kicsit az összegzés ideje. Hol voltunk? Mit láttunk? Hová hívtak minket? A Borsod Online 2011-ben is igyekezett mindenütt ott lenni, és természetesen fotóztunk is. Kollégánk, Juhász-Léhi István fényképezőgépén keresztül élje át újra az idei esztendő első félévét!

Ezt látta JLI kamerája 2011-ben (1.)

Miskolc – Az év vége egy kicsit az összegzés ideje. Hol voltunk? Mit láttunk? Hová hívtak minket? A Borsod Online 2011-ben is igyekezett mindenütt ott lenni, és természetesen fotóztunk is. Kollégánk, Juhász-Léhi István fényképezőgépén keresztül élje át újra az idei esztendő első félévét!

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Állatvilág
Fekete hattyúk érkeztek Tapolcára
Miskolc - Fekete György a tapolcai csónakázó tó üzemeltetője már a nyolcadik pár fekete hattyút vásárolta [...] tovább »
Mikrochippelték a lillafüredi pisztrángokat
Miskolc - Az aszály miatt elkeserítő a helyzet a Lillafüredi Pisztrángtelepen. tovább »
Örökbefogadó- és Gyermeknap az Állatbarát Alapítványnál
Nyíregyháza - Több mint 150 kutya, valamint 6 cica várja leendő gazdiját 2012. 05. 26-án, szombaton az [...] tovább »
Az első szárazföldi gerinces nem tudott járni
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az első szárazföldi gerinces, a négylábú ichthyostega nem tudott [...] tovább »
Cuki: hűsölnek az állatok
Nem bírod a nagy meleget? Nézd meg, hogy ezek az állatok hogyan viselik el a nyári forróságot. Ők bizony tudnak élni. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés