Életstílus

2010.03.19. 18:43

Nem kompromisszum, elfogadás

<p>Hogyan birkózzunk meg azokkal a dolgokkal, amiket nem szeretünk a másikban?</p>

Az, hogy egyszer csak eljön az a valaki, aki minden szempontból ideális társ a számunkra, tündérmese. Mindannyian emberből vagyunk, hibákkal, furcsaságokkal, és természetesen azzal az egyedülálló személyiséggel, ami csak ránk jellemző. És ahogy te sem vagy tökéletes, ezt nyilván nem várhatod el egyetlen más embertől sem. - Nana.hu összeállítás.

Akkor ki a nagy Ő?

Nos, ez életkoronként, emberenként változik, de mindenki számára megvannak azok az elvárások, amiktől valaki tökéletes társ lesz számára. Szerinte. Aztán egyszer csak jön egy másik valaki, aki elvarázsolja a gyönyörű szemeivel, a rajzaival, vagy épp a stílusával, és valahogy hirtelen feledésbe merül az a sok egyéb elképzelés, amit a tökéletes társról kialakítottunk. Igen, néhány dologban egyezik a megálmodott partnerrel, és ezeket annyira imádjuk benne, hogy az összes többi dologgal, ami esetleg messze van az elképzeléseinktől, nem is foglalkozunk.

Mindenkinek vannak hibái. Ráadásul mindenki rendelkezik olyan tulajdonságokkal is, amik az egyik ember szemében hibának tűnnek, egy másiknak viszont semmi problémát nem okoz, vagy egyenesen imádja. Egy kissé karcos stílusú férfiember az egyik nőnek bunkó, a másiknak velejéig szexi. Egy szeleburdi, cserfes nő az egyik férfi számára idegesítő és felületes, a másiknak imádnivaló.

A tulajdonságukat nem lehet, és nem is szabad önmagukban értékelni. Az a fontos, hogy amilyen a másik, az belőled mit vált ki. Ha valamiben különbözik attól, amire vágytál, vajon az egyszerűen csak különbség, vagy egy olyan rossz szokás, tulajdonság, amivel képtelen vagy együtt élni? A kulcs a harmónia: ha képes vagy mindenestől, a jó és kevésbé jó tulajdonságaival együtt is elfogadni, továbbá szeretni a másikat, akkor ő megfelelő társ számodra feltéve, hogy a jó párkapcsolathoz szükséges egyéb alapvető dolgok is rendben vannak - írja a Nana.hu.

Kompromisszum: jó, vagy rossz?

Attól függ, mit nevezünk ennek. Van, aki számára a kompromisszum annyit tesz: nem pont így szeretném, nem teljesen ezt akartam, de a többi jó dologért cserébe elfogadom. Van, aki viszont az elvei és a céljai feladásaként éli meg a kompromisszumot, ami örök elégedetlenséget fog okozni nála és a kapcsolatukban is. Az olyan fontos dolgokban, ami az alapvető értékrendünkből táplálkozik,nem biztos, hogy szabad kompromisszumot kötni.

Ha elfogadhatatlannak tartjuk a hűtlenséget, ne gondoljuk, hogy majd a mi kedvünkért másmilyen lesz, mint az eddigi kapcsolataiban. Ha számunkra a jó beszélgetések a legfontosabbak, hiába van elképesztően szexi hátsója a drágának, boldogtalanok leszünk mellette, ha mindent harapófogóval kell kihúzni belőle, és inkább a tévé előtt ül egész este. Ám attól még, hogy álmainkban egy kétméteres, hosszú hajú félistent kívántunk magunknak, és egy kissé kopaszodó, alacsonyabb termetű férfiban találtuk meg mindazokat a tulajdonságokat, amik bennünket boldoggá tesznek, nem dől össze a világ. Az ilyesfajta kompromisszum nem csak rendben van, hanem szinte szükséges is ahhoz, hogy a valódi értékeket találjuk meg másokban és az életünk egyéb területein is.

Elfogadás és rögzült elképzelések

Az embereknek rengeteg rögzült elképzelésük van, még akkor is, ha nem is tudnak róluk. Valahol mélyen odabent dédelgetünk normális és teljesen normálatlan gondolatokat, elvárásokat arról, milyen kell, hogy legyen a világ. Saját magunkkal szemben, másokkal szemben, az ideális élettel szemben annyi fura elképzelésünk van, hogy ezek néha meggátolnak abban, hogy lássuk és értékeljük azt, amink van és amink lehet.

Az elfogadás hatalmas erő, és varázslatos eszköz. Abban a pillanatban, amikor abbahagyjuk, hogy mindent ahhoz mérünk, amilyen szerintünk kéne, hogy legyen, egy másik világ nyílik ki előttünk. Ez egy párkapcsolatban az egyik legmeghatározóbb dolog: ne akarjuk állandóan valami rögzült elképzeléshez igazítani a másikat. Ő önmaga. Egy önálló, különleges, egyedi és megismételhetetlen személyiség, aki biztos, hogy rengeteg számodra kívánatos tulajdonsággal rendelkezik, hiszen szereted. Sokszor nem is a másikat kell elfogadni – figyelj, ez fontos -, hanem azt a tényt, hogy pont őt szeretjük. Ez inkább egy önmagunkkal megvívott harc, hiszen nem pont ilyet akartunk, nem számoltunk a nehézségekkel, a hibákkal, és most mégis itt van. Akkor most feladjuk az elveinket? Nem. Nem szabad méricskélni és hasonlítani. Önmagában, egészként kell elfogadni a másikat mindenféle bírálat és ítélkezés nélkül.

Abban a pillanatban, hogy ez sikerült mindkettőtök számára, közel tökéletes lehet a kapcsolatotok. Persze, az elején ez könnyű, hiszen kevés olyan dolog van, amit máshogy szeretnénk. De ahogy egyre szorosabb a kapcsolat, vagy egyre hosszabb időt töltötök együtt, ez bizony feladattá válik. És csak egy egyszerű nézőpontváltásról van szó: szeretem így, ahogy van. Mindenestől. Azért, amit kapok tőle, azért, amit adhatok neki, azért, ami együtt vár még ránk az életben, és nem azért, ahogy a fogát mossa, vagy ahogy felveszi a telefont. Az elfogadás nem kényszer. Valódi szeretet.A tulajdonságukat nem lehet, és nem is szabad önmagukban értékelni. Az a fontos, hogy amilyen a másik, az belőled mit vált ki. Ha valamiben különbözik attól, amire vágytál, vajon az egyszerűen csak különbség, vagy egy olyan rossz szokás, tulajdonság, amivel képtelen vagy együtt élni? A kulcs a harmónia: ha képes vagy mindenestől, a jó és kevésbé jó tulajdonságaival együtt is elfogadni, továbbá szeretni a másikat, akkor ő megfelelő társ számodra feltéve, hogy a jó párkapcsolathoz szükséges egyéb alapvető dolgok is rendben vannak.

Kompromisszum: jó, vagy rossz?

Attól függ, mit nevezünk ennek. Van, aki számára a kompromisszum annyit tesz: nem pont így szeretném, nem teljesen ezt akartam, de a többi jó dologért cserébe elfogadom. Van, aki viszont az elvei és a céljai feladásaként éli meg a kompromisszumot, ami örök elégedetlenséget fog okozni nála és a kapcsolatukban is. Az olyan fontos dolgokban, ami az alapvető értékrendünkből táplálkozik,nem biztos, hogy szabad kompromisszumot kötni.

Ha elfogadhatatlannak tartjuk a hűtlenséget, ne gondoljuk, hogy majd a mi kedvünkért másmilyen lesz, mint az eddigi kapcsolataiban. Ha számunkra a jó beszélgetések a legfontosabbak, hiába van elképesztően szexi hátsója a drágának, boldogtalanok leszünk mellette, ha mindent harapófogóval kell kihúzni belőle, és inkább a tévé előtt ül egész este. Ám attól még, hogy álmainkban egy kétméteres, hosszú hajú félistent kívántunk magunknak, és egy kissé kopaszodó, alacsonyabb termetű férfiban találtuk meg mindazokat a tulajdonságokat, amik bennünket boldoggá tesznek, nem dől össze a világ. Az ilyesfajta kompromisszum nem csak rendben van, hanem szinte szükséges is ahhoz, hogy a valódi értékeket találjuk meg másokban és az életünk egyéb területein is.

Elfogadás és rögzült elképzelések

A Nana beszámolójában kiemeli: az embereknek rengeteg rögzült elképzelésük van, még akkor is, ha nem is tudnak róluk. Valahol mélyen odabent dédelgetünk normális és teljesen normálatlan gondolatokat, elvárásokat arról, milyen kell, hogy legyen a világ. Saját magunkkal szemben, másokkal szemben, az ideális élettel szemben annyi fura elképzelésünk van, hogy ezek néha meggátolnak abban, hogy lássuk és értékeljük azt, amink van és amink lehet.

Az elfogadás hatalmas erő, és varázslatos eszköz. Abban a pillanatban, amikor abbahagyjuk, hogy mindent ahhoz mérünk, amilyen szerintünk kéne, hogy legyen, egy másik világ nyílik ki előttünk. Ez egy párkapcsolatban az egyik legmeghatározóbb dolog: ne akarjuk állandóan valami rögzült elképzeléshez igazítani a másikat. Ő önmaga. Egy önálló, különleges, egyedi és megismételhetetlen személyiség, aki biztos, hogy rengeteg számodra kívánatos tulajdonsággal rendelkezik, hiszen szereted. Sokszor nem is a másikat kell elfogadni – figyelj, ez fontos -, hanem azt a tényt, hogy pont őt szeretjük. Ez inkább egy önmagunkkal megvívott harc, hiszen nem pont ilyet akartunk, nem számoltunk a nehézségekkel, a hibákkal, és most mégis itt van. Akkor most feladjuk az elveinket? Nem. Nem szabad méricskélni és hasonlítani. Önmagában, egészként kell elfogadni a másikat mindenféle bírálat és ítélkezés nélkül.

Abban a pillanatban, hogy ez sikerült mindkettőtök számára, közel tökéletes lehet a kapcsolatotok. Persze, az elején ez könnyű, hiszen kevés olyan dolog van, amit máshogy szeretnénk. De ahogy egyre szorosabb a kapcsolat, vagy egyre hosszabb időt töltötök együtt, ez bizony feladattá válik. És csak egy egyszerű nézőpontváltásról van szó: szeretem így, ahogy van. Mindenestől. Azért, amit kapok tőle, azért, amit adhatok neki, azért, ami együtt vár még ránk az életben, és nem azért, ahogy a fogát mossa, vagy ahogy felveszi a telefont. Az elfogadás nem kényszer. Valódi szeretet.
Forrás: www.nana.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!