Ifjúságpolitikai indexet dolgoz ki az IDF

A kormány képtelen élhető jövőképet felmutatni a középosztálybeli fiataloknak. Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) ezért ifjúságpolitikai index kidolgozását tervezi, amely számszerű értékelésen keresztül évről-évre mutatja a fiatalok helyzetében bekövetkező változásokat – mondta a Független Hírügynökségnek csütörtökön Lasztovicza Gábor, a szervezet elnöke.

Az ígérgetések után a kormányzat számos olyan megszorító intézkedéssel állt elő, amellyel ellehetetlenítette a középosztálybeli fiatalokat – közölte az IDF vezetője. Hozzátette: a közoktatás reformjában a kiszámíthatóságot és a stabilitást a kormány minimális szinten sem tudja biztosítani. Bizonytalanságot okoz a 21 budapesti szakiskola bezárása, a felsőoktatásban a Kádár-rendszerre jellemző felvételi rendszer és a tandíj. Ezen túl akár a munkaerő-piaci helyzetről, az adórendszerről, a gyermekvállalásról legyen szó, minden területen beszűkültek a fiatalok lehetőségei – mondta Lasztovicza Gábor.

Az IDF szerint a fiatalok valódi helyzetéből kiinduló ifjúságpolitikára van szükség, ezért fontosnak tartják a fiatalokat közvetlenül érintő nehézségek feltérképezését. Szakértők bevonásával olyan ifjúságpolitikai indexet dolgoznak ki, amely a többi között az oktatás, a munkaerőpiac, az életminőség számszerű értékelésén keresztül képes lesz évről-évre objektív módon bemutatni a fiatalok helyzetében bekövetkező változásokat – mondta el az IDF elnöke.