Friss hírek

2009.04.30. 19:40

Forgalmi változásokra és a tömegközlekedés változásaira is számítani kell a május 1-i, ünnepi hétvégén Budapesten.

<p>A BKV tájékoztatása szerint pénteken a Margitszigetre szervezett diákolimpia miatt a 26-os autóbuszok 9.30 és 14.30 óra között megosztva, az Árpád híd és a Zenélő kút valamint a Nyugati tér és a Centenáriumi emlékmű (Margit híd, budai hídfő) között közlekednek. A buszok a Szállodák, a Szabadtéri színpad, a Palatinus strand, a Parkmozi köz valamint a Hajós Alfréd uszoda megállókat nem érintik.</p>

Szakszervezeti rendezvény lesz a Kossuth Lajos téren pénteken reggel 9 és várhatóan délután 13 óra között. A 2-es villamosok a Havas utca és a Kossuth Lajos tér között járnak, a 70-es és 78-as trolibuszok pedig az Erzsébet Királyné útja, aluljárótól valamint a Keleti pályaudvar végállomástól a Honvéd utcai megállóig közlekednek. A résztvevők számának függvényében a teret lezárhatják, ebben az esetben a 2-es villamosok csak a Roosevelt térig szállítják az utasokat. A 115-ös autóbuszok a rendezvény idején módosított útvonalon járnak.

Szintén szakszervezeti demonstrációk lesznek két napon is a Hősök terén, ezért pénteken reggel 9 órától és vasárnap délelőtt 10 és délután 14 óra között a demonstráció résztvevőinek vonulásakor a 105-ös autóbuszok forgalmában körülbelül 15 perces akadály várható. A Dózsa György út keresztezésekor a 20E, 30-as és 30A autóbuszok, valamint a 75-ös és 79-es trolibuszok forgalmát megállíthatják.

A résztvevők számától függően a 20E, 30-as, illetve 30A jelű buszokat elterelhetik. Ha így lesz, a buszok nem érintik a Hősök tere, Róbert Károly körút, Damjanich utca megállókat. A 20E autóbuszok a Hungária körútra terelve a 32-es autóbusz útvonalát érintve; a 30-as és 30A autóbuszok a Hermina úton keresztül közlekednek. A 105-ös autóbuszok terelése szintén szükségessé válhat.

Szombaton 14 és várhatóan 19 óra között rendezvényt tartanak a Kós Károly sétányon. Ha szükségessé válik, itt is lezárások lesznek, ekkor a 75-ös és 79-es trolik kerülővel, az Ajtósi Dürer sor - Hermina út - Állatkerti körút útvonalon közlekednek.

Szintén szombaton és vasárnap mind a közösségi, mind a gyalogos közlekedés elől lezárják a Szabadság hidat. A 47-es villamosok ezért Budafok, Városház tér és a Moszkva tér között közlekednek, a 49-es villamosok közlekedése pedig ideiglenesen szünetel. A kimaradó szakaszon a 47-49V jelzésű villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat, a Szabadság híd helyett az Erzsébet hídon keresztül. A Szabadság híd alatt a Pesti alsó rakpartot is lezárják, ezért a 2V villamospótló buszok kerülővel közlekednek.

Vasárnap 17.30-tól az újpesti Szusza Ferenc Stadionban tartják az Újpest FC - Diósgyőr Soproni Liga labdarúgó mérkőzést. Ezért 16.30 és 17.30, valamint 19.00 és 19.45 óra között biztonsági okokból lezárják a Megyeri utat a Váci út - Irányi Dániel utca közötti szakaszon. Ebben az időben terelt útvonalon járnak a 96-os autóbuszok, a 196-os buszok pedig nem állnak meg az érintett megállókban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint már csütörtökön este nyolc órától tilos parkolni a Kossuth téren és az Alkotmány utcában, illetve a Miniszterelnöki Hivatal előtti parkolóban. A korlátozás pénteken este nyolcig tart.

Május 1-jén, pénteken, reggel 9 és délelőtt fél 11 között szakaszosan és időszakosan lezárhatják a Csaba utca - Moszkva tér - Margit körút - Árpád fejedelem útja - Jégtörő út - Gázgyár utca - Nánási út - Királyok útja - Gát utca útvonalat.

Május 2-ján 18 órától 20 óráig szintén szakaszos lezárásra lehet számítani a Gát utca - Királyok útja - Nánási út - Gázgyár utca - Jégtörő út - Árpád fejedelem útja - Margit körút - Moszkva tér - Csaba utca útvonalon.

Pénteken este nyolctól szombaton este nyolc óráig tilos lesz parkolni a Hősök tere környékén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!