Ifjú kereszténydemokraták: kínai importhallgatókat akar a kormány a felsőoktatásba

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint a oktatási tárca a felsőoktatási intézményeknek napokban szétküldött kérdőíve “egy felpörgetett bevándorlási
stratégiát” jelez. Ezt bizonyítja szerintük az, hogy a vezetőktől egyebek mellett azt kérdezik: az intézmény fogadna-e kínai hallgatókat. Az IKSZ keddi közleményében az olvasható: a kormány elhibázott felsőoktatási és családpolitikai lépéseit akarja elhibázott bevándorláspolitikával orvosolni.

A szövetség szerint a nyilvánvaló a kormány szándéka a távoli, EU-n kívüli
országokból történő “hallgató importra”, hiszen a levélben a vízumkérelmek
pozitív elbírálásának elősegítésére tesznek ígéretet. A szervezet nem érti, miért van szükség erre, egy ilyen mesterségesen felduzzasztott népcsoportnak sokkal nehezebb lenne ugyanis beilleszkedni a magyar társadalomba.

Az IKSZ úgy véli, a népességfogyásra nem a bevándorláspolitika, hanem a
családpolitika eszközeivel kell választ adni – áll a közleményben, amely leszögezi azt is, hogy a szövetség bízik abban: a felsőoktatási intézmények állami támogatása nem függ majd attól, hogy milyen válaszokat adtak a minisztérium kérdőívére.

Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár levelére augusztus 10-ig, tehát még a pótfelvételik lezárása előtt várják az intézmények válaszait – zárul a közlemény.