Friss hírek

2010.06.10. 12:05

ÁRVÍZ: 284 településen 5500 ember dolgozott

<p>Országszerte 284 településen kellett az árvíz ellen védekezni szerdán illetve csütörtökre virradó éjszaka az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtök reggeli adatai szerint. Ebből csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 138 településen dolgoztak a gátakon. A védekezésben résztvevők száma az elmúlt éjszaka jelentősen csökkent, valamivel több, mint 5500 ember dolgozott. Az eddigi adatok alapján Borsod megyében mostanáig 106 ház dőlt össze.</p>

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtök reggeli tájékoztatása szerint 284 településen, ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 138 településen folytattak védekezést szerdán illetve csütörökre virradó éjszaka. A védekezők létszáma az elmúlt éjszaka jelentősen csökkent , összesen 5530-an dolgoztak az árvíz sújtotta településeken. Az elmúlt héten még a nagymennyiségű csapadék, szerdától pedig már a kánikulai hőség és a szúnyogsereg nehezíti a védekezésben még dolgozók munkáját.

A kitelepítettek létszáma csütörtök reggeli adatok szerint országosan 113 településen több mint 4500 fő volt. Borsodban 44 településről 3.730 ember ideiglenes elhelyezését kell biztosítani. Borsod megyében 26 településen, 106 épület dőlt össze.

Mezőkövesdnél a Tisza visszaduzzasztó hatása miatt újra védekezés kezdődött Négyes és Borsodivánka településeken. A homokzsákok töltése és a gátmagasítás este 8 óráig tartott, itt további 500 homokzsákot használtak fel. Az érintett települések polgármestereinek irányításával csütörtök reggel 7 órától nagyobb létszámmal folytatják a védekezést.

Kiskinizsnél már eltávolították a homokzsákokat, és már a forgalom beindítása is megtörtént. Itt továbbra is rakodógéppel oldják meg az élelmiszer és gyógyszer szállítását. A településen élők ellátása folyamatos. Hernádkércsen a magas vízállás miatt több helyen a szennyvíz csatornákból visszafolyó víz áramlik. Edelényben az ÁNTSZ szakmai irányítása mellett késő estig folyamatosan végezték a közterületek fertőtlenítését. A lakók ugyanezt tették otthonaikban. A településen csütörtök reggeltől folytatják az épületek statikai vizsgálatát. Csőtörés, illetve egyéb okok miatt a település egy részén nincs víz. Ez nem csak az elöntött területeket érinti. A vizet lajtos kocsival szállítják. Az áramszolgáltató reggeltől megkezdte visszakapcsolni a közterületek, illetve a házak áramszolgáltatását.
Borsodban továbbra is két település van elzárva külvilágtól:Tornaszentandrás és Tornabarakony. A két bezárt miskolci bevásárlóközpontban mindeközben kárelhárítási munkák folynak, de már készülnek a nyitásra.

Baranya megyében Dunaszekcső településen az éjszaka befejeződött a védmű magasítása, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében Jánoshidán belvízi elöntés miatt egy családot - 1 felnőtt, 3 gyermeket - kellett kitelepíteni.

A reggeli órákban a Margitszigeten megkezdődött a védművek elbontása. Itt a Duna apadása miatt a harmadfokú készültséget másodfokúra mérsékelték reggel 8 órakor. A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. közleménye szerint minden idők negyedik legnagyobb árhulláma vonult le a Dunán az elmúlt napokban. A folyó 827 centiméteren tetőzött Budapestnél, de a gátak és a védművek ellenálltak a hatalmas víz erejének. A Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei sikeresen védekeztek az ár ellen: a víz a védvonalakon túl nem öntött el lakott területeket, és sikerült megvédeni a Margitszigetet is.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében emlékeztetett: a Kormány a Győr-Moson-Sopron megye Bőny, Rétalap és Mezőörs, valamint a Nógrád megye Hasznos és Pásztó közigazgatási területére kihirdetett árvízi veszélyhelyzetet kedden illetve szerdán megszűntette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!