Időutazás az új Búza téri piac mögé

Időutazás az új Búza téri piac mögé
Miskolc – Van új piaca Miskolcnak, szép és rendezett. Egészen addig, amíg a piac tart, ahol véget ér ott olyan, mintha időutaznánk. A búza téri piac [.pdf – 93KB]

Az a terület a néhány évvel ezelőtti állapotokat idézi: földről kínálják a portékákat, főleg gombát. Jobb esetben dobozból, de nem is a látvány miatt veszik, hanem azért, mert olcsóbb. Legalábbis az árusok ezt mondják, és váltig állítják, hogy a lila pereszke, és a champion bent a piacon drágább. Mi nem ezt tapasztaltuk, bent olcsóbban vásárolhattuk volna meg ezeket, úgy, hogy számlát is adtak róla.

A hét elején annak próbáltunk utánajárni, hogy olcsóbb-e vagy drágább az új piac, más nagyvárosokhoz képest. Ezen körutunkon botlottunk a piac mögötti árusokba, akik azonnal panaszkodni kezdtek. Főleg arról, hogy ők nem tudják megfizetni az új piac bérleti díját, nekik nincs havi több tízezer forintjuk arra, hogy asztalt béreljenek. Egyikük azt mondta: ő szívesen fizetne akár napi 500 forintot is, hogy árulhasson bent, de előre, egy hónapra nem tudja kifizetni, hiszen a gomba szezonális, egyik nap terem, aztán nem. A férfi így fogalmazott: többször keresték Péter urat (Várkoly Pétert, a Miskolci Piac Zrt. igazgatóját – a szerk.), hogy megállapodjanak az asztalok árában, de elutasították őket.

Számla nélkül

Nem válthatom ki a vállalkozói igazolványt, mert akkor elvesztem a szociális segélyt – ezt már egy hölgy mondta, akinek azt próbáltuk elmagyarázni, hogy talán azért nem árulhatnak az új piacon, mert nem számlaképesek. A árus így érvelt: nem kockáztathatja a segélyt, hiszen az biztos forrás, míg a gomba nem. Egy másik azt mondta: amit itt naponta gombából megkeres, azt azonnal elkölti, egy ki húst vesz, kenyeret, hogy a családnak legyen mit enni aznap.

Miért nem mennek a másik piacra, ami a virág-nagykereskedés helyén nyílt? Mert ott nincs forgalom, az új piacon viszont van, így legalább nekik is jut valami – válaszolták.

A vevőt kell védeni

Mi így tudtuk korábban, hogy az új piacon az asztal négyzetmétere 200 forint naponta. Tévesen tudtuk illetve, annyi, de azoknak, akik üzletet vettek a vásárcsarnokban. Várkoly Péter elmondta: őket kell védeni, hiszen ők több milliót költöttek üzleteikre. Ezen kívül – folytatta – 40-50 őstermelőnek van hely a külső részen, nekik naponta 600 forint négyzetméterenkénti áron adnak helyet, de ezt előre egy hónapra ki kell fizetni. Az igazgató hangsúlyozta: ő akkor tud szerződni egy-egy árussal, ha annak van adószáma, vagy őstermelői igazolványa. Ez a gombaárusok esetében még inkább igaz, hiszen hiába vizsgáltatja be, ha közé keveredik valami, akkor ki lesz a felelős – magyarázta. Ezzel a vevőt is védi – tette hozzá.
Mit tehet a kint rekedt árus? A leszedett gombáját eladhatja a kiskereskedőnek – válaszolta.

Agorán mondták:

Ma volt lehetőségem bejárni az új vásárcsarnokot. Egyedül kényelmesen senkitől sem zavartatva /kivéve a sok köszöngetést/ tekinthettem meg ezt az új létesítményt. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a káposzta illat vissza fogja csalogatni a vásárlókat. Nagyon sok régi kereskedő maradt meg és ez szerintem garantálni fogja az árakat és a minőséget. A kicsiknek is van hely így a nyugdíjas nénikék ugyan úgy fognak tudni árusítani, mint eddig. Szükség volt már egy ilyen kultúrált létesítményre.”

örülök, hogy kulturált, új szép piaccsarnokunk lesz. Annak már nem örülök, hogy a búzatéri zöldségpiac eltűnik és átadja helyét egy újabb (!!!) bevásárló komplexumnak.”

Jó érzés köszöngetni a régen látott kereskedőknek, akik visszatérnek és bíznak abban, hogy a kultúráltabb körülmények között végre nagyobb lesz a forgalmuk, mint régen. A vásárlók is jól járnak, mert megnőtt a fedett terület nagysága és a buszok bűzét sem kell már elviselni.”

Nem az riasztja el a nemes lelkü árusokat hogy az új helyen blokkot is kell adni, no meg ellenőrzik hogy valóban őstermelő-e valaki? Merthogy a régi Búzán annyi őstermelő nyüzsgött, aki még sose látott földet hogy csak na. Adómentesen.”

Címkék: , ,







hirdet�s