Időutazás a szülőföldön: Dugulás? Jött a vizes doktor néni…

Minden, amire szükség lehet
Minden, amire szükség lehet - © Fotó: Kerényi László
Miskolc – Kiszolgált orvosi táskában hordta a szerszámait vécétartály helyett.

Nincs mérőóra, folyathatjuk, amennyit csak akarunk. Mindent a folyóvíz alatt hűsítünk. Teli teknőben pancsolunk a gangon. Telente pedig csordogáltatjuk. Mégis elfagy a vezeték a mosogatónál. Egy hétig várjuk az ingatlankezelő szerelőjét, Fenyvesi Laci bácsit. Aki minden reggel holnapra ígérkezik. Mire felhurcolkodik hozzánk, már hatalmas folt éktelenkedik az alattunk lévő bolt mennyezetén. A cérnás pult tetején egy rozsdás lavórba gyűlik a fentről jövő áldás. Aztán jön a bontás, mígnem meglelik a felpuffadt ólomcsövet, a kitüremkedő repedéssel. A gangon úgy túráztatják a benzinlámpát, mint egy sugárhajtóművet. A csöveket tágítják, betoldják, gyorsan egymásba illesztik. Szurkolok nekik, és megszerzem a kioperált részt. Ebből sajtolom a sutyiban tartott légpuskám töltényeit. Ha elfogyna, mindig akad egy jó mester, akitől még kórincsálhatok egy szétfagyott ólomcsutkát.

Miskolcon egymást érik a vízszerelők. Köztük a menőbbek: Deres Imre, Bíró Bertalan, Szaszák István és Sipos József. Sok-sok segéddel, akik a vállukon cipelik a vécétartályból eszkábált szerszámos ládát. Benne a kenderkóc, a benzinlámpa és az elmaradhatatlan svédfogó.

Özvegyi jogon

A belvárost Várkonyi Lászlóné, Ibolya uralja. Özvegyi jogon egy év alatt avanzsál mesterré. Alacsony, törékeny teremtés, vécétartály helyett egy kiszolgált orvosi táskában hordja a szerszámait. Ráragad a szokása, vizes doktor néninek nevezik. Házhoz jár, csapot bőröz, kóccal tömít és levezényli a dugulást is. Apró kezével egyetlen rántással zárja-nyitja a berohadt gyűrűket. Három tanulót nevel ki: Szabó Lajost, Kerekes Attilát és a fiát, Gyurit. A félhomályos Kazinczy utcai műhely kirakatában csupa MÉH telepre való cucc, rozsdás csap, hasas cső hever. Ez a reklám. Elsőként szervezik meg a 24 órás telefonos ügyeletet..

Majd lassan, de változik a világ. Az elfagyásos csőrepedések visszaszorulnak. Jönnek a komoly szakértelmet igénylő fürdőszoba-szerelések és a váratlan dugulások. A mindent elárasztó szennyvizes áradások. Sokáig csak dróttal, merev spirállal hárítják az eltömődést. Azután a nyugati technológia, a csőgörények forradalmi változást hoznak. És aki nem tart lépést a fejlődéssel, kirostálódik a motorizáltabb szakmából.

Egészségre káros anyagok

Várkonyiné Ibolya, a vizes doktor a közelmúltban hunyt el. Fia, György is letette a válláról a vécétartályt. Szerinte a régi mesterek már el sem igazodnak a mostani technikán, a szerelékeken. A nyolcvanas években még sok lakás falában megbújnak a súlyosan mérgező ólomcsövek. Sőt, még ma is használják ezeket a régi bojlerok hajlatainál. A Petneházy-bérházaknál kócolt, cementezett karmantyús, azbesztes eternit lefolyócsöveket is látott a közelmúltban. Felsorolni is hosszú, hányféle egészségre súlyosan káros anyaggal dolgoztak. Jobb híján. Mígnem bevezették a PVC-csöveket, idomokat és teflonos szigetelőket.

A víz ma is megtalálja a repedést. A szivárgás, a dugulás mindennapos. A kerámia és porcelánbetétes csapok sem örök életűek. Szerelni, javítani most is kell. A pumpával és fogókkal teli vécétartállyal flangáló mesterek viszont már csak emlékeinkben élnek. Ólomcsövet se kérhetek tőlük. Minek is, ma már dobozszámra kapható a sörét…

Szántó István  –


A szerző a sorozatról

Évek óta rendszeresen jelentkezem időutazásaimmal. Cikkeim nem maradnak visszhang nélkül, mindig akadnak visszajelzések, de a titkomat eddig nem árultam el. Azt, hogy talán a legfontosabb szerzőtársaim a telefonkönyveim. Ezekből puskázom. Elég belelapoznom, és egy-egy ember vagy cég neve láttán filmszerűen, pengeélesen megjelennek az élmények, történetek, képek, események.








hirdet�s