Időnként a vadak is az útra kerülnek

Akt.:
Ő nem lesz körültekintő, legyünk mi azok!
Ő nem lesz körültekintő, legyünk mi azok!
Miskolc – Megsűrűsödtek a vadelütések az elmúlt két hétben megyénkben, nem árt megfogadni néhány jó tanácsot.

A legtöbbször hónapokig nem fordulnak elő vadelütéses balesetek, míg az elmúlt két hétben négy ilyen esetnél is szükség volt rendőri intézkedésre. Legutóbb vasárnap Selyeb és Nyésta között a helyközi buszjárat elé futott ki egy őz és történt meg a baj.

Főleg anyagi káros

De például a Széphalom és Sátoraljaújhely közötti útszakaszon egy autós elé szaladt egy őz, amit a sofőr, a fékezése ellenére is elütött, ahogy Nyékládháza és Emőd között is történt ilyen eset a múlt héten. A közúti közlekedési balesetekben szerencsére nem történt személyi sérülés, az őzek azonban minden esetben elpusztultak.

A tapasztalatok szerint az őzek párzási időszaka alatt és a vadvonulások idején megszaporodnak a közúti közlekedési balesetek a vadak megváltozott mozgási területe és viselkedése miatt. A legtöbb vadelütés miatt bekövetkező baleset anyagi kárral végződik, esetenként azonban súlyos személyi sérüléssel is járhat. Fontos felhívni a közlekedők figyelmét, hogy lakott területen kívüli utakon vadállatokkal bárhol és bármikor találkozhatnak. Különösen számolni kell megjelenésükkel azokon az útszakaszokon, melyeket veszélyt jelző táblával jelöltek meg. A megelőzéssel kapcsolatban a legjobb módszer a figyelem, a fokozott óvatosság és a sebesség csökkentése.

„A vadbaleseteket olykor nehéz elkerülni, mivel az állatok értelemszerűen nem a KRESZ szabályai szerint közlekednek, és váratlanul képesek felbukkanni a közlekedő járművek előtt. A vadveszélyt jelző táblák mentén ezért legjobb módszer a figyelem, a fokozott óvatosság és a sebesség csökkentése. Fontos, hogy vezetés közben ne telefonáljon, kapcsolja be a biztonsági övet, tartson nagyobb követési távolságot és folyamatosan figyelje az út mindkét oldalát! Ha lát egy vadat a járműve előtt átszaladni, lassítson le még jobban, mert több is várható. Baleset esetén hívja a 112-es segélyhívó számot! Az elpusztult állatot pedig ne vigye magával, mert az bűncselekménynek számít!” – hívja fel a közlekedők figyelmét Pitkó László rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetője.

De a megyei főkapitányság jó tanácsai közé tartozik az is, hogy amennyiben állatot látunk a közút mellett, mindenképpen érdemes fékezni, még akkor is, ha közvetlen veszélyt még nem tapasztalunk.

Inkább vészfékezzünk!

A motorkerékpárral közlekedők jóval védtelenebbek a gépjárművezetőkhöz képest, ezért részükről sokkal óvatosabb közlekedés javasolt a vadveszélyes útszakaszokon. Korlátozott látási viszonyok mellett, illetve éjszaka fontos tudni, hogy vadállat észlelése esetén a távolsági fényszóró alkalmazása kifejezetten hátrányos lehet, hiszen az úttesten lévő vad ilyen esetekben általában riadtan a fény felé fordul, megdermed, s nem tud időben kitérni az ütközés elől. ha vad kerül elénk az úton vészfékezzünk, ne rántsuk félre a kormányt, mert így lehaladhat az autó az úttestről, vagy összeütközhet a szemből érkező járművel, ami sokkal nagyobb bajt okozhat, mint esetleg a vad elütése.

Horváth Imre


Vadbalesetek elkerüléséhez

– Őzre és szarvasra leginkább hajnalban és alkonyatkor, vaddisznóra viszont egész éjszaka lehet számítani, de olyan helyen, ahol az utat mindkét oldalról erdő szegélyezi, ott állandó lehet a vadak vonulása.

– Ha az út szélén látunk megcsillanó szempárt, akkor vegyük le a reflektorfényt, lassítsunk, várjuk meg, míg az állat vagy átmegy az úton vagy visszamegy az erdőbe, a mezőre.

– A sáros vadnyom az úton vad felbukkanására figyelmeztethet; ilyenek lehetnek még az út mentén a magasabb fűben látható vadcsapások is.

– Használhatunk vadsípot is, amely magas frekvenciás hanghullámokat kibocsátva riasztja el a vadállatokat, bár ennek használata nem nyújt garanciát a vadelütés elkerülésére.

– A legtöbb biztosítónál a kötelező felelősségbiztosítás mellé kiegészítő biztosításként választhatunk vadkár-biztosítást, amely a vadelütés során keletkezett károkat téríti meg.


Ha mégis elütöttük

Tóth Á. Dénes megyei fővadász, az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezetének ügyvezető titkára lapunknak korábban elmondta, ha vadat ütünk el, a rendőrséget kell értesíteni, ők keresik meg a területileg illetékes vadásztársaságot. Mivel a vadászat és az autóvezetés is veszélyes üzem, így, ha mindenki betartotta a jogszabályokban előírtakat, akkor egy vadgázolás esetén mindenki a saját kárát kell hogy állja. A vadásztársaság akkor tehető felelőssé, ha hajtás során kerül az állat az útra, vagy közel van az etetőhelye az úttesthez. Az autós pedig akkor, ha KRESZ-t sért. A felmerült kárigényt polgári peres úton rendezhetik a felek.









hirdetés








hirdet�s