Időkapszulában él a férfi

Peter Saunders
Peter Saunders
A férfi számára megállt az élet, úgy él, mint az 1800-as években.

Az elmúlt korszakok iránti rajongás többnyire a múltbéli tárgyak gyűjtését jelenti, legalább a legtöbb embernél. Nem úgy Peter Saundersnél, akinek fanatikus rajongása az 1800-as évek iránt addig terjedt, hogy gyakorlatilag úgy él, ahol a Viktoriánus kor emberei. A brit férfi háza korhűen van berendezve; talán túlzsúfoltan is, ugyanis minden kis felületen régi relikviák, képek, apró csecsebecsék vannak, tetten éve az akkor irányadó romantika eszményeit a berendezésben.


Az egyhavi magyar minimálbér 2425-szörösét költötte a házra

A spajzban mázos kerámiaedények rejtik az élelmet, a konyhában rézüstök sorakoznak, a tűzhely pedig szintén egy hamisítatlan 19. századi – mai szemmel leginkább egy főzésre is használható kandallóra hasonlító – darab. A non plus ultra, hogy Peter Saunders korhű ruhákkal is rendelkezik, s nem rest felvenni őket, hogy abban igya meg antik teáskészletéből az ötórai frissítő teát, ami után Charles Dickens, a korszak legnagyobb írójának egyik kiváló művét forgatja majd, vagy éppen az antik zongorával szórakoztatja magát.
A Nottinghamben lévő ház és annak tulajdonosa szinte szó szerint egy időkapszulába került, ahol minden 100 százalékosan hiteles – írja a Daily Mail brit hírportál. Minderre elképesztően sok pénzt költött a fanatikus brit. A férfi “hobbija” sok év alatt összesen 175,000 fontot vagyis több, mint 57 millió forintot emésztett fel. A négy hálószobás ház most érte el azt az állapotát ahogyan akár az 1800-as években is kinézhetett volna, s most a férfi azt fontolgatja, hogy megnyitja otthonát a nagyközönség előtt.

Nézze meg a képeket >>>

Elárulta: nem nélkülözi teljesen a mai modern dolgokat. Van mikrohullámú sütő, televízió a házban, igaz jól eldugva és még néhány más dolog, ami megkönnyíti az életet. De nincs például csak hideg víz, ahogyan a viktoriánusoknál.

“Nagyon jó lett volna élni abban a korban, eltekintve néhány körülménytől, mint például az orvosi ellátás” – mondta a férfi. És hogy miért a Viktoriánus kor? Annyival magyarázza: Nagy-Britannia Viktória királynő uralkodása alatt élete fénykorát, s ezt a dicső időszakot akarja életben tartani Peter Saunders.
– MON –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s