Pácin

2019.11.25. 15:30

Gyermekrajzverseny Czinke Ferenc emlékére

A Pácint nevelőfalujának tartó, 1926. november 4-én született Czinke Ferenc grafikus- és festőművész emlékére Pácin az én szememmel címmel hirdettek rajzversenyt a település általános iskolai tanulóinak.

A díjkiosztón

Forrás: ÉM

A rajzos vetélkedőt a szervezők a Munkácsy-díjas alkotó kilencvenharmadik születésnapjára időzítették arra kérve a résztvevőket, hogy ceruzával örökítsék meg, mit jelent számukra Pácin és a pácini táj.

Az emlékezés fontossága

– Ezzel a rajzversennyel is szeretnénk emlékezni településünk büszkeségére, Czinke Ferencre, akiről a Faluházat is elneveztük, akinek Pácin címerének megtervezését is köszönhetjük. Ő tervezte a községünk főterén épült haranglábat, a ravatalozó és a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termének képzőművészeti alkotásait. Műveiből állandó kiállítás látható a Mágócsy kastélyban, s aki még életében megkapta a díszpolgári címet – mondta Gégény Zsuzsanna, a község polgármestere. Születésének 95. évfordulóját is szeretnénk méltóképpen megünnepelni az alkotóművésznek, aki nevelőfaluját mindig Tündérkertnek nevezte.

A rajzversenyre huszonnégyen neveztek, a díjazott képekből a Faluházban kiállítás látható. A szervezők remélik, hogy a rajzverseny résztvevői nem csupán közelebb kerültek Czinke Ferenc művészetének szépségéhez, de évekkel később, ha esetleg innen elkerülve máshol élnek majd, a szülőföldhöz való hűséget is megtanulják tőle és ugyanúgy azt mondják, amit a grafikusművész mondott: „Itthonról megyek haza!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában