Friss hírek

2009.05.20. 12:47

Megyeri híd - az engedményezési szerződéseket vizsgálják a nyomozók

<p>Az engedményezési szerződések alapjául szolgáló dokumentumokat vizsgálják a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a Megyeri híd ügyében. A nyomozást egy hónappal ezelőtt rendelte el a Fővárosi Főügyészség, miután hatályon kívül helyezte a BRFK március elejei, feljelentést elutasító határozatát.</p>

A Megyeri híd építésében részt vevő vállalkozók kifizetése kapcsán kialakult visszásságokkal kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya folytat nyomozást hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen. Az eljárás jelenlegi szakaszában a nyomozók a feljelentővel egyeztetve vizsgálják az engedményezési szerződések alapjául szolgáló dokumentumokat - áll a BRFK szerdai közleményében.

A feljelentés szerint a Ganzacél tulajdonosai és vezetői már a megbízási szerződések megkötésekor tudhatták, hogy az eladósodott cég nem lesz képes kiegyenlíteni minden számlát. Gyanújuk szerint a Ganzacél időközben milliárdos bevételhez jutott a Golgota úti telephely értékesítéséből, ennek ellenére nem fizetett a beszállítóknak az elvégzett munkáért. A nyomozók az ebben az időben történt jelentős pénzmozgások körülményeit is vizsgálják: néhány hitelező kérésére ugyanis a Ganzacél több mint 1 milliárd forintot utalt át a hídépítő konzorcium tagjainak, a Hídépítő Zrt-nek, illetve a Strabag Zrt-nek.

Mint arról korábban a Független Hírügynökség már beszámolt, a Fővárosi Főügyészség áprilisban nyomozást rendelt el a Megyeri híd ügyében különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt. A nyomozást a Ganz Híd-, Daru és Acélszerkezetgyártó Zrt. alvállalkozóinak feljelentése után rendelték el, noha a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya márciusban különösen nagy kárt okozó csalás vonatkozásában elutasította ezt.

A Fővárosi Főügyészség a feljelentést elutasító határozatot hivatalból felülvizsgálta, és megállapította, hogy a feljelentésben foglalt állítás, mely szerint a Ganz Zrt. vagyonának kezelésével megbízott vezetők valótlan követelés elismerésével és harmadik személy felé történő teljesítéssel csökkentették a Ganz Zrt. vagyonát, és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy az alvállalkozók követeléseit ne lehessen kielégíteni, a hűtlen kezelés bűntettének gyanúját veti fel.

Magyar György ügyvéd a Független Hírügynökségnek korábban elmondta, hogy irodája 24 károsult céget képvisel, melyeknek a Ganz Acél (GA) nem fizette ki a munkájuk utolsó részletét. Mikor ezt az ügyet átvették, úgy gondolta, hogy a leghatékonyabb módszer, ha az erre hivatott hatóságok vizsgálják meg a GA-hoz áramlott pénz útját, és ha van bűncselekmény, azt kivizsgálják - mondta az ügyvéd. A rendőrség március 2-ai döntése szerint úgy döntött, hogy nincs szó csalásról, legfeljebb csődbűntett lehetséges, ezért a Vám- és Pénzügyőrséghez utalta az ügyet. Ott úgy látták, hogy ez sem állapítható meg, mert mikor a pénznek nyoma veszett, még nem volt elrendelve a felszámolás. Erre hivatkozva megtagadták a nyomozást, ezt panaszolta meg Magyar György, a Fővárosi Főügyészségnél. Azt kérte, hogy az ügyészség rendelje el a nyomozást.

A tavaly szeptemberben a forgalomnak átadott Megyeri híd építésében közreműködött alvállalkozók tavasszal több demonstráción követelték, hogy fizessék ki a nekik járó maradék pénzt. A beruházó Nemzeti Inrfastruktúra Zrt. ezt azzal utasította el, hogy ők a teljes 63 milliárdot kifizették a fővállalkozó Hídépítőnek, utóbbi pedig arra hivatkozott, hogy elutalták a GA-nak járó 16 milliárdot. A követelt kinnlevőség több mint egymilliárd forintról szólt, de kétmilliárdot megközelítő összeg is elhangzott. A Ganz Acélt Hídtechnika nevű leánycégén keresztül a Vegyépszerrel közösen tulajdonló Hídépítő szerint azonban a híd kapcsán 600-800 millió a GA tartozása - mondta korábban egy háttérbeszélgetésen Sal László, a Hídépítő vezérigazgató-helyettese. Fehér László vezérigazgató szerint a GA összeomlásában nagy szerepe volt a pénzügyi válságnak, amelynek során az amúgy is nehéz helyzetű cég reorganizációs hitelét a bank februárban felmondta, amivel másfél milliárd forint ment el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!