Nagyvilág

2010.12.20. 11:07

Pimco: ki kellene lépniük a görögöknek, íreknek és portugáloknak az euróövezetből

<p>A világ legnagyobb kötvényalapjának kezelője szerint Görögországnak, Írországnak és Portugáliának ki kellene lépnie az euróövezetből.</p>

A Pimco európai vezetője azt mondta a német Die Welt hétfői számának adott interjújában, hogy "saját valuta és nagymértékű transzferek nélkül ezek az országok képtelen lesznek megállni a lábukon"

Andrew Bosomworth szerint a nemzeti valuta versenyképes árfolyamokat tesz lehetővé, és ezzel az export fellendülését idézheti elő, ami aztán képessé tesz az országokat, hogy visszafizessék súlyos adósságaikat. Bosomworth szerint a gazdasági növekedés tartósság válása és a piacok bizalmának helyreállása után ezek az országok visszatérhetnek az euróövezetbe.

A Oimco európai vezetője szerint komoly gondok vannak Belgiummal, Olaszországgal és Spanyolországgal, de ők az eurózónán belül képesek felülkerekedni problémáikon anélkül, hogy nagymértékű pénzügyi segítséget kapnának az övezet tagjaitól és külső forrásokból.

Az euróövezet elhagyásának ötlete többször felvetődött már az adósságválság tavalyi kezdete, illetve azóta, hogy kiderült, Görögország sokkal rosszabb pénzügyi helyzetben van, mint gondolták. Számos közgazdász szerint viszont hatalmas ára lenne a kilépésnek, ráadásul a kilépő országoknak nyújtandó kölcsön is megugrana.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!