Friss hírek

2009.05.07. 14:08

Ütemesen érkeznek a személyi jövedelemadó bevallások az adóhivatalhoz.

<p>Eddig, már több mint 1 millió 825 ezer bevallást kapott az adóhivatal, ez 80 ezerrel több mint tavaly ilyenkor. Kriskó Csaba, az APEH Bevallási Főosztály vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a május 20-i határidőig még nagyjából 1millió 800 ezer bevallást várnak. Idén azok küldték be hamarabb a bevallást, akik visszaigényelnek pénzt. Ezt mutatja az is, hogy míg tavaly ebben az időszakban 39 milliárd forintot utalt vissza az adóhatóság, addig most már ennél tíz milliárddal többet - tette hozzá.</p>

Az elektronikus bevallás lehetőségét eddig 452 ezer polgár választotta, ami körülbelül ugyanannyi, mint tavaly. Az internetes kitöltést viszont, idén harmincezerrel többen vették igénybe- mondta el a főosztályvezető.

Ebben az évben az adózóknak lehetőségük volt kérni az adóhatóságot, hogy egyszerűsített bevallás formájában, készítsék el a szakemberek a bevallásukat. 341 ezren küldtek be ilyen kérelmet a február 16-i határidőig. Ebből 295 ezret el is készítettek a hatóság dolgozói, a többi esetben vagy nem volt erre jogosult az adózó, vagy hiányos adatok miatt nem lehetett ezt elkészíteni. Az elkészített bevallásokat április 30-ig visszaküldték a kérelmezőknek, zömében postán, de volt aki e-mailben, vagy az ügyfélkapun keresztül jutott hozzá. Nekik nincs más dolguk ezután, mint átnézni a dokumentumot, ha nem egyezik valami adat, vagy összeg, akkor azt kijavíthatják, majd aláírva vissza kell küldeniük az APEH-nak. Évről-évre egyre többen választják az elektronikus megoldásokat és a szakemberek szerint, az egyszerűsített adóbevallás lehetősége is legalább ilyen népszerű lesz - tette hozzá Kriskó Csaba.

A korábbiakhoz hasonlóan, ebben az évben is nagyjából ugyanazok a típushibák merültek fel a bevallások ellenőrzésekor. Legtöbben elfelejtik aláírni, vagy rossz adószámot írnak rá, de sokan nem jelzik a nyomtatványon, hogy a túlfizetésüket vissza akarják igényelni. Olyan adózó is szép számmal akad, aki rossz sorba ír adatokat, illetve az is előfordul, hogy a munkáltatót ugyan megkéri a dolgozó, hogy készítse el a bevallást, de ezt maga is megteszi és így kettő kerül a hatósághoz ezekből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!