Bulvár, celeb

2016.12.23. 12:50

Videó: Megdöbbentő! Agyvérzést kapott vezetés közben, a lába pedig a gázpedálra tapadt

Döbbenetes videó járja az internetet: az Egyesült Államokban egy férfi vezetést közben kapott agyvérzést, ráadásul úgy, hogy a gázpedálra tapadt a lába. Bár már defektet kapott és az autó szinte totálkárosra volt törve, csak hosszú kilométerek után tudott megállni, mikor elakadt a kereke az út szélén.

A közlekedők azonnal a segítségére siettek és hívták a mentőket, a tehetetlen autós száguldása közben – csodával határos módon – senki sem sérült meg.

Forrás: automotor.hu.

Nagyon kemény balesetet rögzített egy térfigyelő kamera Kínában, ráadásul ez az egész simán elkerülhető lett volna, ha az egyik sofőr betartja az előírásokat.

A lehető legrosszabb ötletek egyike konténerszállító hajó mellett szorosan eljet-skizni, úgyhogy nyilván akadt olyan versenyző, aki úgy döntött: megcsinálja. Southamptonnál veselkedett neki a feladatnak egy férfi, egy ideig még elevickélt valahogy a hatalmas teherhajó mellett, aztán elveszítette az irányítást a járgánya fölött, a vízbe zuhant, és majdnem maga alá szívta a hajó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!