Hajdú-Bihar

2011.06.25. 12:31

Adys diákok az Arany János irodalmi napokon

<p>Nagyszalonta -&nbsp;Kis Toldik a nagyszalontai irodalmi-ügyességi versenyen.</p>

Osztályfőnökünk néhány héttel ezelőtt jött azzal a hírrel: osztályunk – egy másik adys társaság mellett – lehetőséget kapott egy háromnapos nagyszalontai útra, hogy részt vegyen az Arany János-napokon.

Azon túl, hogy egy irodalmi és ügyességi versenyen kellett helyt állnunk, este mozgalmas vásár és koncertek színesítették a fesztivál palettáját. Az egyik este sztárvendége Kállay Saunders András, a híres megasztáros énekes volt, külön örömünkre szolgált, hogy beszélgethettünk is vele. Maga a vetélkedő szombat délelőtt zajlott, olyan ismert Arany-balladák voltak terítéken, mint például a Szondi két apródja, Mátyás anyja, A walesi bárdok vagy a Toldi című elbeszélő költemény. A művekből magyartanárnőnk segítségével készültünk fel.

 

Változatos versenyekkel várták a diákokat az irodalmi versenyen

 

A vetélkedőn kis csoportokra osztottak bennünket, három debreceni és három nagyszalontai diák állt össze. A feladatok között akadt olyan, amihez a város ismerete kellett, ebben a helyi fiatalok segítségére támaszkodhattunk. Nagyszalonta bejárása közben összeismerkedtünk, s hamar megtaláltuk a közös hangot a velünk egykorú diákokkal.

A csoportok másik fele Toldi Miklós kalandjait élhette át az ügyességi feladatok révén, hiszen kipróbálhatták magukat malomkődobásban, petrencés rúd tartásban és sok más izgalmas, vicces feladatban.

Délutáni programként az Arany János Emlékmúzeumot látogattuk meg, ahol egy idegenvezető felelevenítette a költő életútját.

Vasárnap a Morgen című díjnyertes mozifilmet tekintettük meg. A filmet Crisan Marian szalontai születésű rendező alkotta, érdekessége, hogy a cselekmény helyben játszódik.

Sok szép élménnyel gazdagodtunk, hiszen bejárhattunk egy határon túli magyar várost, ápolhattuk a kapcsolatot az ottaniakkal, éppen a trianoni békeszerződés 91. évfordulóján. Ami egyébként teljes nyugalomban telt ezen a kicsiny, békés településen.

Molnár Dominika Ditta 10. C

Nagy Dóra Dorottya 10. C

Ady Endre Gimnázium

Felkészítő tanár: Kluka Hajnalka

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!