Idén már a munkáltatók helyett is a NAV számol

Idén már a munkáltatók helyett is a NAV számol
© Fotó: Pixabay
Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza – Csak annak van tennivalója, aki maga szeretné elkészíteni a bevallást.

2018-ban a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét azoknak is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, akik korábban munkáltatójuktól kérték az adómegállapítást – hívja fel a figyelmet a NAV közleménye.

A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, mert megszűnt a munkáltatói adómegállapítás. A NAV számukra is összeállítja a 2017-re vonatkozó szja-bevallási tervezetet. Ehhez semmilyen kérelmet nem kell benyújtani.

A tervezet, akár az adózó közreműködése nélkül is – ha nincs szükség kiegészítésre, javításra – május 22-én érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik. Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV március 15-től az Ügyfélkapu útján elektronikus formában elérhetővé teszi.

Akinek nincs ügyfélkapuja, március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben (06-30/344-4304) vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon (BEVTERK), továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon. Az SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn

Aki maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most elérheti a 17SZJA nyomtatványt. Az új webes kitöltő felület elérhető a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu/szja/szja), illetve a kormányzati portálról (www. magyarorszag.hu).

HBN


Illusztráció
Magyarország - A személyijövedelemadó-bevallás rendszerének átalakítása nem ért véget a tavaly bevezetett adóbevallási tervezettel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a változásokról, teendőkről, lehetőségekről 2018 januárjában minden magánszemély részére tájékoztatót küld. Azok az adózók, akik r...

Budapest - El kell érni, hogy 2021-re a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) elektronikusan készítse el a magánszemélyek és a vállalkozások adózással kapcsolatos bevallásának döntő hányadát - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kedden ...

Budapest - Több mint 609 milliárd forinttal növelte bevételeit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) 2017-ben az előző évhez képest - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Az államtitkár szerin...








hirdetés










hirdet�s