Idén kevesebb virágkocsi lesz a Debreceni virágkarneválon

A tavalyinál hárommal kevesebb, összesen 14 virágkocsi indul az idei virágkarneválon Debrecenben. Több, évek óta kocsikat indító cég ugyanis visszalépett, azonban vannak újabb jelentkezők is. A virágkocsik között 23 hazai és nemzetközi művészeti csoport szórakoztatja a közönséget augusztus 20-án.

A menet útvonala nem változik, de idén már a Kölcsey Központnál is megállnak és bemutatják műsoraikat a fellépők. A 15-én kezdődő karneváli hét programját egy homokszobrász is színesíti majd, és idén is díszíthet virágkocsikat a közönség Debrecen főterén. Egy-egy alkotáshoz egyébként akár százezer száll élő és szárazvirágot is felhasználnak a készítők.

A karneváli hét közel 70 millió forintba kerül, ebből 27 milliót fizet a város önkormányzata – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Makray Balázs a Főnix Rendezvényszervező Kht. Ügyvezető Igazgatója.
A biztosítást több száz rendőr, polgárőr és biztonsági ember végzi. A 38. virágkarneválra 200 ezer látogatót várnak a szervezők Debrecenbe.