Idén is Zánkán rendezik meg a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sportnapját

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Borsod-Abaúj-Zemplén – Ezen a hétvégén rendezi meg második alkalommal a sport- és családi napokat a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Gazdasági Ellátó Központtal és a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal karöltve.

A már szinte hagyománynak számító verseny célja, hogy a közös szabadidős tevékenységek és a különféle sportversenyek idején baráti kapcsolatok épüljenek és erősödjön a csapatszellem.

Pénteken kora reggel ismét megbolydult a zánkai Erzsébet Tábor és Üdülőközpont, hiszen immáron második alkalommal rendezték meg a Katasztrófavédelmi Sport- és Családi napokat. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, tizenkilenc megyei igazgatóság, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatai vettek részt a pontszerző atlétikai versenyen. A résztvevőket a házigazdák nevében Dányi Béla tű. ezredes, Veszprém megye katasztrófavédelmi igazgatója köszöntötte, a versenyzőknek sok sikert és jó eredményeket kívánt dr. Gubicza József tű. ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület ügyvezető elnöke is.

A megnyitót követően összesen kétszázharmincnégyen sorakoztak fel a rajtvonalnál. A versenyzők hat versenyszámban mérhették össze erejüket: százméteres síkfutásban, majd a férfiak ezerötszáz méteres, míg a hölgyek négyszáz méteres síkfutásban várták a startjelet, de váltófutásban, súlylökésben, távolugrásban és kézigránátdobásban is megmérették magukat a résztvevők.

A jó hangulatú, vidám, napsütéses napon mindenki erején felül teljesített, így némelyik versenyszámnál csupán néhány méter, néhány másodperc döntött a helyezésekről. A díjátadón részt vett dr. Tollár Tibor tű. vezérőrnagy, főigazgató, Bittmann Tibor tű. dandártábornok, humánszolgálat-vezető, dr. Demény Ádám, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület elnöke és Dányi Béla, megyei katasztrófavédelmi igazgató.

A sportnapokon több más versenyszámban is indulhatnak a versenyezni és szórakozni vágyó kollégák. A nap folyamán a csapatok strandfocira nevezhettek be, valamint az arra vállalkozók tesztelhették és finomíthatták autóvezetési tudásukat egy vezetéstechnikai tesztpályán.

Volt ezeken kívül játékos ügyességi verseny is, amelynek résztvevői egyebek mellett homokzsákban szökdelésben vagy gumicsizma-hajításban mérhették össze ügyességüket, technikájukat. Délután pedig kiderült, hogy ki birtokolja a legerősebb tűzoltó címet a következő évben. A horgászat szerelmesei is versenybe szállhattak, egy huszonnégy órás horgászviadal során mérhették össze, hogy kinek a csalija jobb, ki tudja jobban beetetni a halakat.

A halak nyugalmát ugyan megzavarva, de annál nagyobb izgalommal várták a délutáni meglepetésvendéget, Tóth Gabit, aki egy másfél órás koncerttel színesítette a délutánt és egyben megalapozta az este hangulatát.

Akik a második napra is maradnak Zánkán, részt vehetnek egy sárkányhajó-versenyen, összemérhetik főzőtudásukat és számos más izgalmas programból is válogathatnak szombaton.

-Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság-








hirdetés