Mátyás király vándorúton

2020.03.01. 08:27

Tallér Zsófia meseoperát mutatnak be Pécsen

Tallér Zsófia Mátyás király vándorúton című meseoperáját mutatják be májusban a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházában – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.

A meseopera magyarországi ősbemutatóját május 30-án tartják a családi fesztiválon, a próbák heteken belül elkezdődnek

mondta el Gulyás Dénes, az intézmény operaigazgatója a műsorban.

Emlékeztetett, hogy február 21-én mutatták be Georges Bizet Carmen című művét, a címszerepben Busa Gabriella és Kiss Diána Ivett áll színpadra. Hozzátette, hogy aktív énekes korában a szakma labirintusában két Don kerülte el őt, Carlos és José, pedig mindkettőt szerette volna elénekelni. Most a Carmen rendezésekor találkozhatott Don Joséval, ezért alaposan elmélyült a darabban, elemezte.

Kiemelte: számára sosem az a fontos, hogy rendezéskor a darabot valamilyen korba, kontextusba helyezze, vagy üzenjen a mának.

Mindig magát a darabot próbálja eljátszatni, megrendezni, aztán a közönség minden tagja odahelyezi önmagában, ahova akarja, nem rágja soha senki szájába a véleményét

hangsúlyozta az operaigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában