Idén is kevés a szúnyog a fővárosban

Ezen a nyáron még nem volt szükség a szúnyogok légi irtására Budapesten. Az első helikopteres programot augusztus elejére tervezi az ÁNTSZ Közép-Magyarországi Intézete, és lesz még egy, közvetlen augusztus 20-a előtt. Az időpontokat a Sziget Fesztiválhoz, illetve a nemzeti ünnephez igazították, de természetesen az időjárás is befolyásolja a munkaszervezést. A földi irtás viszont folyamatos a főváros Duna-menti kerületeiben – tudta meg a Független Hírügynökség Jurkievicz Péternétől, közegészségügyi és járványügyi felügyelőtől.

Elmaradt az idei tavaszi áradás, ezért – akárcsak 2007-ben – jóval kevesebb a szúnyog a fővárosban, nem indult be az invázió. Budapesten alapvetően két faj él, a házi- és az úgynevezett gyötrő szúnyog. Az előbbi a dús növényzetben, bokrokban bújik meg, és innen rajzik elő. Az ő szaporodásukat nem befolyásolja olyan mértékben az időjárás. Az ÁNTSZ a földi irtást alkalmazza ellenük, méghozzá egész nyáron. A konkrét programot mindig egy hónappal előre állítják össze a szakemberek, hogy időben értesíteni tudják az adott kerület jegyzőjét az irtás menetéről.

Az úgynevezett gyötrő szúnyogok rendszerint a tavaszi nagy áradással jelennek meg. Szaporodásuknak az kedvez a leginkább, ha hosszantartó nedves időjárás után hirtelen rekkenő meleg lesz. Idén nem volt árvíz tavasszal, így a gyötrő szúnyogok sem lendültek be igazán, ezért nem volt még szükség légi irtásra. Ellenük ugyanis ezt alkalmazza a tisztiorvosi szolgálat. Jurkievicz Péterné a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az első helikopteres permetezés augusztus elején lesz, a Sziget fesztivál előtt, a másodikat pedig a hónap közepére tervezik. Egyébként az ÁNTSZ folyamatosan figyeli a szúnyogpopulációk alakulását úgynevezett csapdázási módszerrel.








hirdet�s